Stabil védekezéssel a debreceni rohamok ellen

Szombaton este a DVSC vendégeként lép pályára a Swietelsky Haladás az OTP Bank Liga 28. fordulójában.

Szombaton este 18 órától a DVSC vendégeként lép pályára a Swietelsky Haladás az NB I-es labdarúgó bajnokság 28. játéknapján. A kiesés ellen menekülő hazaiak nincsenek túl jó passzban, legutóbb ikszeltek az MTK-val, előtte pedig kikaptak a Mezőkövesdtől. A szombathelyiek formájára viszont nem lehet panasz, a DVTK múlt heti legyőzése után negyedikek a tabellán. Mészöly Géza vezetőedző honlapunknak nyilatkozott a debreceni találkozó előtt.

- Arra számítunk, hogy óriási iramot diktálva próbálja megszerezni a győzelmet a DVSC, hiszen más lehetősége nincs – kezdte Mészöly Géza. – A Debrecen korábbi hazai mérkőzésein is ez volt tapasztalható: óriási lendülettel, nagy támadókedvvel és sok lövéssel futballoztak a hazaiak. Ráadásul jó játékosok alkotják a debreceni csapatot, és azt várom a szombati meccstől, hogy a hazaiak nagy iramban nekünk rontanak. Nekünk olyan stabil csapatnak kell lennünk a pályán, amivel meg tudjuk akadályozni ezeket a támadásokat. Illetve szokásunk, hogy mi azért támadni és gólt rúgni is szeretünk, ráadásul tudunk is, úgyhogy a stabil védekezés mellett a részünkről gólokat is várok is a meccstől.

A Haladás várható kezdőcsapata:

Király – Schimmer, Wils, Jagodics, Bosnjak – Kiss B., Iszlai, Jancsó – Mészáros, Williams, Rácz.

Mészöly Géza debreceni rohamokra számít
Vágvölgyi Bálint

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!