Pápa átadta a jogot: másodosztályban indulhat a Hali?

Megoldódhat a szombathelyi foci-válság? Bíró és a Liga is kész a kompromisszumra.

Mint Pavelkovits Lászlótól, a szombathelyi önkormányzat „labdarúgó válságbizottságának” elnökétől megtudtuk, a pápai önkormányzat (amely 80 százalékban tulajdonosa a Pápai Egyesített Labdarúgó Clubnak) felajánlotta, hogy 4 millió forint (+áfa) összegért átadja a Pápai ELC NBI/B-s indulási jogát Szombathelynek. Ezt az ajánlatot a szombathelyi önkormányzat elfogadta. Ezzel nagyjából megoldódhatna a szombathelyi labdarúgás válsága.

Mivel a délelőtt folyamán Bíró Péter úgy döntött, hogy nem köti a szombathelyi csapat NBI/B-s indulási jogát feltételekhez, (korábban azt mondta: a város fizesse ki neki az általa jogosnak tartott 35 millió forintot), ezért már csak a Magyar Labdarúgó Ligán múlik az, engedélyezi-e a pápaiak székhelyváltását Szombathelyre. Pénteken 10 órakor tart gyűlést a Liga, ekkor dől el, támogatják-e a pápaiak kérését. Időközben megérkezett a hír: a Liga rábólintott a szombathelyi csapat másodosztályban való indulására, a nevezési határidőt pedig augusztus 5-ig meghosszabbították.

Pavelkovits László hozzátette: kezdeményezi, hogy dr. Ipkovich György polgármesternél üljenek össze a város közgyűlésének frakcióvezetői, majd tartsanak rendkívüli közgyűlést. ( A polgármester nemrég a tüntető szurkolókat tájékoztatta arról, mit tehet a csapat megmentése érdekében a város.) Ott döntsenek arról, hogy milyen jellegű kötelezettséget vállalhatnak a Ligával szemben a még évekkel ezelőtt a Haladás Futball Kft. által felvett 60 millió Ft-os reorganizációs hitel miatt. A Liga ugyanis a kötelezettség vállalásához kötötte a szombathelyi csapat másodosztályban való indulását.  

Vonatkozó fórumunk:
Bíró Péter hazugságai, reagálásai

Vonatkozó szavazás a címlapon

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!