Mészöly megint borsot törne a Vasas orra alá

Szombaton este a negyedik helyezett angyalföldi csapatot fogadja Sopronban a Swietelsky Haladás.

Szombaton este 18 órától a dobogóért harcoló, jelenleg negyedik helyen álló Vasast látja vendégül soproni albérletében a Haladás az OTP Bank Liga 31. játéknapján. A szombathelyiek jelenleg az ötödik helyen tanyáznak, és egy esetleges győzelemmel két pontra megközelítenék az angyalföldi együttest. Mindkét csapat kikapott az előző fordulóban, a Haladás a Videoton vendégeként, míg a Vasas a Pakstól szenvedett vereséget. A Hali vezetőedzője, Mészöly Géza bizakodóan várja a találkozót, hiszen az idei szezonban már hazai pályán és idegenben is sikerült legyűrni a Vasast.

- A Vasas számára bizonyára nagyon fontos a dobogós helyezés megszerzése a nemzetközi kupa miatt. Ehhez viszont eredményt kell elérnie, ezért arra számítok, hogy egy nagyon motivált Vasas lesz a pályán - mondta Mészöly Géza. - Az elmúlt mérkőzéseinken azért borsot törtünk többször az orruk alá, akár a Megyeri úti, akár a soproni meccsre gondolok. Biztos vagyok benne, hogy fűti őket a visszavágás. Az angyalföldiek is ugyanúgy két vereség után érkeznek hozzánk, mint a legutóbbi soproni meccsünk előtt a Paks. Emiatt is motiváltak lesznek, de meg kell oldanunk, függetlenül attól is, hogy van egy sérültünk, és nem éppen a legoptimálisabb összeállításban lépünk pályára. A soproni pálya nekünk azért mindig egy plusz lélektani előnyt jelent, és ebben bízom most is. Williams nincs százszázalékos állapotban, de remélhetőleg tudja vállalni kezdőként a játékot.

A Haladás várható kezdőcsapata:

Király - Jagodics, Wils, Devecseri - Polgár, Jancsó, Iszlai, Bosnjak - Mészáros, Williams, Halmosi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!