Tatabányán játszik a Szombathelyi Haladás

Folytatni kell a jó helyzetkihasználást

Elérkezett a harmadik forduló, de a "hatok" ügyében továbbra sincsen nemhogy határozott fellépés, de még fellépés sem! A hat, NBI-et is megjárt futballista még mindig nem léphet pályára a Szombathelyi Haladás zöld-fehér mezében, a Magyar Labdarúgó Liga Átigazolási Bizottsága ugyanis csak szeptember 9-ére tűzte ki a fiúk tárgyalását. Nagy László, a csapat technikai vezetője hiába utazott fel Budapestre a hét elején, és hiába "kereste a kapcsolatokat", nem sikerült elérnie, hogy még ezen a héten üljön össze a testület.

Továbbra sem gyógyult meg a Makó elleni mérkőzésen rúgást kapott Balogh Tamás. A jobb oldali védő a bokáját fájlalja, míg a középpályán az első hazai meccset jól bejátszó Imre János combizom-húzódásra panaszkodik. A sérültek is részt vettek a héten azon az orvosi vizsgálaton, melynek az volt célja, hogy a szakemberek megállapíthassák, milyen vitaminokat kell a focistáknak szedniük.

Az U-17-es válogatott-tal készülő Borsi Gergő visszakerült a Hali-keretbe, így valószínűleg Tatabányán bemutatkozhat az NBI/B-ben.

A hazaiak idén még gólt sem kaptak: 2:0-ra verték a Bányász-pályán a Bodajkot, majd a feljutásra esélyes FC Szeged otthonából is elhozták a három pontot (0:1). A tatabányaiaknál egy szurkolók által nagyon kedvelt ex-halista is játszik: Amir Filipovics. Remélhetőleg a tar bosnyák nem tör borsot Balassáék orra alá!

Az NBI/B 3. fordulóját teljes egészében vasárnap rendezik meg (a válogatott zágrábi fellépése ad okot erre): Tatabányán Szabó Róbert sípjelére fél ötkor kezdődik a találkozó.

A Haladás várható összeállítása: Kurucsai - Sallér, Balassa, Seper, Fábián - Baráth, Czeglédi, Koman vagy Imre, Nagy G. - Vinkovics vagy Kozmor, Mihalecz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!