Mosonmagyaróváron a Szombathelyi Haladás

Első idegenbeli gólját illene megszereznie a Halinak.

Győr-Moson-Sopron megye másodosztályú csapatához látogat vasárnap a Szombathelyi Haladás. A hazaiak még gólt sem kaptak otthon (1:0 a BKV Előre, 2:0 a Bodajk ellen), és csak a negyedik fordulóban veszítették el veretlenségüket: Szegeden kaptak ki 3:2-re. Negyedik mérkőzésükön az Orosházát verték idegenben, imponáló magabiztossággal, 4:1-re.

A két csapat 2003. augusztus 16-án játszott egymás ellen, méghozzá Magyar Kupa-találkozón: a szombathelyiek (már csak Czeglédi és Seper játszik abból a 11-ből, akik akkor pályára léptek) 2:0-ra győztek az óváriak ellen. Azóta az Óvár feljutott, a Haladás pedig - kicsit kacifántosabb úton -, de szintén a másodosztályba került, és most bajnoki találkozón kell, hogy a pontokért megküzdjenek egymással.

Az ex-szombathelyi Schafranek által vezényelt hazaiak ellen nem léphet pályára a REAC ellen kiállított Baráth Miklós és a héten a 18. születésnapját ünneplő Zsömlye György, aki apróbb sérüléssel bajlódik. "Természetesen" a "hatok" ismét itthon maradnak, mert az MLL továbbra is a bürokrácai útját járja, és képtelen a határozott, a futball és a futballisták érdekeit előtérbe helyező döntést hozni. A vasiak célja, hogy végre megrúgják első idegenbeli góljukat. Remélhetőleg a gól (vagy még jobb esetben: a gólok) pontot vagy pontokat eredményeznek.

A vasárnap 16:00 órakor kezdődő találkozón a magyar játékvezetői mezőny egyik kiválósága, Bede Ferenc fújja majd a sípot, a Szombathelyi Haladás pedig előreláthatólag a következő tizeneggyel fut ki a zöld gyepre: Kurucsai - Balogh, Balassa, Seper - Legáth, Czeglédi, Nagy G., Fábián - Imre, Mihalecz, Kozmor.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!