Egyre nagyobb bajban a Haladás

A DVTK lemosta a pályáról Pacsi Bálint csapatát.

Az első 45 perc komoly erőpróba elé állította a találkozóra kilátogató kevéske nézőt, hiszen ebben a hűvös időben, ha valaki elalszik, annak könnyen komoly beláthatatlan következményei lehettek volna.

25 percet kellett várni az első helyzetre, Mészáros fejesét védte nagy bravúrral Antal, majd három perccel később Rácz villanásánál volt dolga a DVTK kapusának.

Több említésre méltó jelenet nem történt ebben a játékrészben.

A 49. percben a csereként beálló Ugrai Roland remek szabadrúgása után Lipták szerezte meg a vezetést a DVTK-nak. Nagyon okos gólt fejelt. 0-1. Egy perccel később jöt a következő diósgyőri gól. Ugrai szerezte a szundikáló Haladás védelem mellett. 0-2.

Szombathelyi Swietelsky-Haladás - DVTK
Padlóra került a Haladás
Vágvölgyi Bálint

A szombathelyiek játéka tejesen szétesett, idő kérdése volt az újabb DVTK-gól. A 70. percig kellett rá várni, Nono lőtte messziről, a felső lécről vágódott a gólvonal mögé. 0-3.

A mérkőzés hajráját megnyomta a hazai csapat, Ramos kapufát is fejelt, de a csúfos vereséget nem tudta elkerülni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!