Szomorú a helyzet, ha a tabellára nézünk. A Szombathelyi Swietelsky-Haladás éppen csak a "vonal" felett van. Három kellemetlen tény az eddigi tizennégy forduló alatt:
A Pacsi Bálint irányította gárda legutóbb szeptember 16-án nyert - az Újpest elleni 1–0 a fiatal edző eddigi egyetlen sikere a Haladás élén. Valami ilyesmit kellene az utolsó soproni túrán produkálni.
A Haladás egyébként eddig 31 mérkőzésen lépett pályára a soproni Káposztás utcában. 14 győzelem, 8 döntetlen és 9 vereség a mérleg, 42–38 a gólkülönbség. Jó lenne ezen javítani.
A 15. fordulóban a vasiak a Paksi FC-t fogadják. A Csertői-csapat a középmezőny tagja, kiegyenlített teljesítményt nyújt. Ebben a bajnokságban éppen ellenünk nyertek először: a Duna-parti meccsen 2–0-ra győztek a tolnaiak, a gólokat Szabó János és Bartha László szerezték.
A találkozón eltiltottja egyik csapatnak sem lesz, a Haliban Tóth Benjámin, Devecseri Szilárd és Jancsó András sérülés miatt nem szerepelhet. A meccs 15.30 órakor kezdődik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!