Bodajk - Haladás 1–0 ( 1-0 )

A frissebben mozgó Bodajk megérdemelten tartotta otthon a három bajnoki pontot.

Bodajk 450 néző
Vezette: Kujbus ( Orto, Puskás )

Bodajk: Kovács Z – Ambrus, Simkó. Kovács J, Meiczer, Homonyik, Lipcsei, Zsidai, Ladóczki ( Sipos ), Urbán ( Pleván ), Pál
Edző: Zoran Kuntics

Szombathelyi Haladás : Kurucsai – Jagodics, Balogh, Balassa, Seper, Czeglédi, Baráth, Rajos, Mihalecz, Schimmer, Koman ( Imre )
Edző: Mihalecz István

Gólszerző: Pál

Sárga lap: Lipcsei, Ambrus illetve Balassa, Czeglédi, Rajos

Piros lap: Balogh

Már a 13. percben vezetést szerzett a hazai gárda. Meiczer szögletét Pál fejelte Kurucsai kapujába. A kapott gól után hiába birtokolta többet a labdát a Hali, igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. Játékukból hiányzott a dinamika. A 73. percben Balogh begyűjtötte második sárga lapját, ezzel emberhátrányba kerültek a zöld-fehérek. Mindent egybevéve, a frissebben mozgó Bodajk megérdemelten tartotta otthon a három bajnoki pontot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!