Fradi-veréssel avatta fel a Haladás az új stadionját

Óriási bravúrral lépett egyet előre a bennmaradásért a szombathelyi együttes.

Fantasztikus hangulat, telt ház és szakadó eső fogadta a csapatokat a Haladás-Ferencváros találkozón, ahol a szombathelyiek első tétmeccsüket játszották az új Haladás Sportkomplexumban.

A szombathelyi B-közép előtti kapu fele támadott a Hali az első félidőben, és rögtön az első akció veszélyes volt: Bosnjak beadását Otigbának kellett szögletre fejelnie. Nagy iramban zajlott a találkozó, a két szurkolótábor pedig ellentmondás nem tűrően buzdította csapatát. A 11. percben Priskin közelről Király kapujába lőtt, de a válogatott csatár gólját lesállás előzte meg.

Az első negyedóra végén Németh Márió cselezte magát egészen ziccerig, a befejezés közben azonban elcsúszott a mély talajon, így Dibusz kezében landolt a labda. A 21. percben óriási szombathelyi lehetőség maradt ki: gyönyörű összjáték után Halmosi tálalt Ramos elé, a támadó azonban a kapuval szemben hat méterről fölé tüzelt.

Öt perccel később egy szépen végigvezetett kontra végén ismét Ramos lőhetett volna gólt, de ziccerben Dibuszba tüzelt. A Haladás játékosait láthatóan feltüzelte a magával ragadó hangulat, és hatalmas akarattal játszottak. Az első Fradi-helyzetig 28 percet kellett várni: Pedroso bal oldali beadására Lovrencsics érkezett, de Király hatalmasat védett.

Swietelsky Haladás - FTC
Legyőzte a Fradit a Haladás - Kattintson a képre, nyílik a galéria!
Bonyhádi Zoltán

A sokadik Haladás-helyzet már nem maradt ki, nagyon érett már a hazai találat: mintaszerű támadás végén a felfutó Bosnjak tökéletes passzát Mészáros gyötörte be közelről, a szombathelyi B-közép önkívületi állapotban ünnepelte az új stadion első hivatalos gólját. 1-0

Sokáig azonban nem örülhettek a Hali-drukkerek, egy perccel később Varga Roland jobboldali szögletére Blazic érkezett jó ütemben és bólintotta Király kapujába. 1-1

A második félidő elején többet birtokolta a labdát a Fradi, amely szinte beszorította kapuja elé a hazai csapatot. A Haladás azonban remekül védekezett, és tíz perc elteltével aztán ki is jött a szorításból.

Swietelsky Haladás - FTC
Kattintson a képre, nyílik a galéria!
Bonyhádi Zoltán

Főként a Haladás térfelén zajlott a játék, a 63. percben Varga lövését vetődve fogta Király. Az ellentámadásból Mészáros iramodott meg a jobbszélen, beadását kifejelték a védők, majd a kipattanót Kovács Lóránt látványos mozdulattal fölé ollózta 15 méterről. Két perccel később Bosnjak szöglet utáni fejese centikkel kerülte el Dibusz kapuját. A 69. percben Dibusz csak állva nézte, ahogy Ramos szabadrúgása éppen hogy mellé száll.

A 78. percben kihagyott a Hali-védelem, amely után Varga Roland a kapuval szembe találta magát, de óriási ziccerben fölé bombázott. A 82. percben a két perccel korábban beálló, mindössze 17 éves Kiss Tamás gyönyörű góljával megszerezte a vezetést a Haladás (2-1), amely a győzelmet jelentette a szombathelyieknek, és amely után óriási fieszta kezdődött a stadionban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!