Változott az Arany Ászok Teremtorna programja, az idén a szervezők szerették volna ha az idén három külföldi csapat is részt vesz a tornán de úgy fest hogy az Ukrán és a Horvát csapat szerepel, így csak egy külföldi csapat maradt a szlovák Artmedia csapata. Az ukrán és horvát csapat helyett az NB/I B kelet és nyugat válogatottja lép pályára. A Keleti csapat Nyíregyházán szerepel Urbán Flórián irányításával míg a nyugatiak a fővárosba lépnek pályára Sisa Tibor vezetésével. Arról egyenlőre még nincs információnk hogy kik fogják alkotni a csapatokat, lesz-e szombathelyi játékos a nyugat válogatottjában.
A Haladás február 5.-én lép pályára majd a Hévízi tornán az egyik ellenfél a Mosómagyaróvár csapata lesz.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.