Kupamérkőzés helyett barátságos szomszédvári rangadó

Szombaton Zalaegerszegen játszik egymással felkészülő mérkőzést a ZTE és a Haladás.

Hétfő délután sajtóközleményben tudatta a Magyar Labdarúgó Liga, hogy a csapatok kérésének eleget téve, elhalasztja a Liga Kupa első fordulójának mérkőzéseit. A Szombathelyi Haladás játékosai nem örültek a hírnek, a labdarúgók nagyon készültek a ZTE elleni derbire, és sajnálták, hogy az NBI/B rajtjáig várni kell.

De csak a tétmérkőzéssel kell várni addig, edzőmérkőzésen ugyanis már most szombaton összemérhetik erejüket a kék-fehérekkel, mert miután a halasztás ténye eljutott a két gárda vezetőségéhez, a feleknek gyorsan sikerült megállapodni.
Az egyezség értelmében szombaton Zalaegerszegen játszanak egymással felkészülési mérkőzést a csapatok.

A Haladás labdarúgói annak ellenére szívesen játszottak volna tétmeccset, hogy többségükön most jön ki a rendkívül kemény alapozás minden problémája.
– Erőnlétileg egy kisebb hullámvölgyben van a csapat – mondta Legáth András. Nagyon kemény, sokunk számára újdonságnak számító alapozáson vagyunk túl. Ennek ellenére jó lett volna tétmérkőzésen pályára lépni, hiszen igencsak hosszúra nyúlt a téli pihenő.
Megítélésem szerint az eddigi edzőmérkőzésen jól szerepeltünk, és azzal is elégedett vagyok, hogy már két gólt sikerült szereznem ezeken a találkozókon. Persze ezeknek a találatoknak nincs nagy jelentősége, most az a legfontosabb számomra, hogy játékommal bizonyítsak, és minél több játéklehetőséghez jussak a tavasz folyamán – tette hozzá a játékos.

A tegnapi edzésen, ígéretéhez híven, ott volt a ciprusi próbajátékról hazatérő Kurucsai Kornél is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!