Ismét költözik a szombathelyi foci

Ezúttal azonban nem Pápára, hanem egy házzal odébb, a Király Sportcentrumba teszi át telephelyét a Haladás. A Rohonci úton ugyanis kikapcsolták a gázt.

A jó idő beálltával szerencsére a fűtés hiánya nem okoz eget rengető problémát, ugyanakkor azzal is mindenki egyetért, hogy lassan a sokak által megjósolt vég egyik előszelét jelenti, hogy a labdarúgóknak hideg vízben kell fürödniük. A játékosok csalódottan vették tudomásul az új helyzetet, bár ők gyakorlatilag már semmin nem lepődnek meg.

A vezetőség mindent elkövet, hogy megoldja a helyzetet: első körben felvették a kapcsolatot a Király Sportcentrummal, ma este már ott edz a csapat.
- Ezen a héten egészen biztosan ott fogunk edzeni. Lefoglaltuk a pályát  - mondta honlapunk érdeklődésére Nagy László, a Haladás technikai vezetője. Az is biztos, hogy a bajnoki találkozót semmiképpen sem rendezhetjük Király Gábor sportlétesítményében, mert nem felel meg a biztonsági előírásoknak.
Reméljük, a következő hazai összecsapásra már megoldódik ez a probléma. Nagyon sajnálom, hogy egyelőre nem tudtam senkivel beszélni a HVSE részéről, mi már ugyanis kifizettük a bérleti díjat, melyet a vasutas klub kért tőlünk. Az ennek ellenére kikapcsolt gáz érzékenyen érintett bennünket.

A költözés komoly anyagi terhet ró a nehéz helyzetben lévő Szombathelyi Haladásra. 

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!