Mihalecz szerint nincs ok pánikra

A Haladás edzője a Mosonmagyaróvár ellenni meccs után nehezen talált szavakat: győzhettek volna, a síp azonban olyan szájában volt, aki...

Nincs ok a pánikra
– Mára természetesen már lenyugodtam – mondja Mihalecz. Különben sem lehet csak a játékvezető nyakába varrni a mérkőzést. A mi játékunk is hagyott jócskán kivetnivalót maga után. Megbeszéltük ezt a srácokkal, és már csak az előttünk lévő feladatokra koncentrálunk.

Nagyon besűrűsödött a mezőny a gárda mögött. Az utolsótól mindössze három pont választ el minket. Nem hiszem, hogy ez gond lenne. A hazai mérkőzéseket, úgy gondolom, nagyjából meg fogjuk nyerni. Jó lenne, ha idegenben javulna egy kicsit a játékunk, és több pontot tudnánk elcsípni. Nincs ok a pánikra.

A szurkolói kör kitart
Nemcsak a lelátóról fogynak a szurkolók, hanem a bejáratokhoz kihelyezett adománygyűjtőkbe is egyre kevesebb pénz gyűlik. A szurkolók egyre jobban érzékelhető érdektelensége ellenére a Szombathelyi Haladás Szurkolói Köre kitart a csapat mellett. Keringer Zsolt a kör nevében elmondta, továbbra is keresik azokat a megoldásokat, amivel segíteni tudják a klubot. Sajnos, mára már biztossá vált, hogy a pénteki mérkőzés kezdés sok szurkolónak nem teszi lehetővé mérkőzések látogatását.

Vonatkozó cikkünk:
Tizenkét ember ellen nem ment

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!