Tegnap délután Viszákon játszott edzőmérkőzést a Szombathelyi Haladás. A zöld-fehér együttes meglehetősen rossz napot fogott ki, hiszen csupán három-egyre győzte le alacsonyabb osztályú ellenfelét. Az első félidőben Schimmer révén szerzett vezetést a csapat, majd a Viszák egy szép találattal kiegyenlített. Szerencse, hogy az egyre jobb formában lévő Schimmer ismét betalált, így újra győzelemre és továbbjutásra állt a gárda. A végeredményt az utolsó percekben a csereként pályára lépő Mihalecz Péter állította be.
A Szombathelyi Haladás meglehetősen rossz napot fogott ki, és noha győzelme egy percig sem forgott veszélyben, a legjobb az lesz, ha a szerdai kiruccanást vezető, játékos és szurkoló egyaránt minél hamarabb elfelejti.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!