Szegedi vész! Kikapott a Haladás!

A felfokozott várakozás és a jó kezdés ellenére pont nélkül távozott Szegedről a Haladás labdarúgócsapata. A következő mérkőzésen győzni kell!

A többi mérkőzés eredményének tükrében biztossá vált, hogy az utolsó fordulóban a Mihalecz-legénységnek le kell győznie a Vác csapatát, különben nyári pihenő helyett egy kiélezett osztályozóra készülhetnek Komanék.

Szeged - Szombathelyi Haladás 1-0
Szeged, 250 néző
Szombathelyi Haladás: Kurucsai 4 – Balogh T. 3, Seper 5, Baráth 5 – Jagodits 4, Czeglédi 5, Rajos 5, Borsi 5 (Nagy G.) – Koman 5 (Imre 4) – Mihalecz 6, Schimmer 4 (Venczel 5)

Az első negyedórában a Szombathelyi Haladás több, igazán veszélyes helyzetet is kialakított a házigazdák kapuja előtt. A vezetést mégis a szegediek szerezték meg, igaz ehhez kellett Kurucsai Kornél bizonytalankodása is.
A kapus aztán jóvátett valamit hatalmas hibájából, a mérkőzés hátralévő részében több bravúrt is bemutatott. Az ő formajavulása azonban kevés volt az üdvösséghez.
A Szombathelyi Haladásnak sikerült újabb és újabb helyzeteket kialakítania, gólt azonban nem sikerült lőni a minden energiát megmozgató fiatal csapatnak. A vereség azt jelenti, hogy a csapatnak a Vác ellen győznie kell, a döntetlen csak abban az esetben elég az osztályozó elkerüléséhez, amennyiben a Makó csak egy góllal győzi le a Bodajkot.
A Szeged elleni mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Balogh Tamást a bajnokság során immár negyedszer kiállította a játékvezető.

A forduló további eredményei:

NB I/B, 25. forduló

június 5., vasárnap

Dunaújváros-REAC

1-2

Orosháza-Makó

0-0

Szeged-Haladás

1-0

Szolnok-MOTIM

2-2

BKV-Tatabánya

2-2

Bodajk-Hévíz

2-0

Vác-Kecskemét

1-2

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!