Az első Hali-tesztmeccs

Gyirmóton szerepelnek Bosnjakék.

Szombaton 11 órakor játssza első 2019-es mérkőzését a Szombathelyi Haladás. A vasiak Gyirmótra utaznak, ahol az NB II listavezetője lesz az ellenfél. Már nincsen Szombathelyen az osztrák Lukas Rotpuller, aki fizikálisan nem felelt meg a szakmai stábnak.

Átigazolási pletykákból ezen a télen sincsen hiány, így hallani már a válogatott Hangya Szilveszter, Zsidai László, Berecz Zsombor, Saláta Kornél és Szakály Péter nevét is, ám, hogy lesz-e belőlük Haladás-labdarúgó az még egyelőre erősen kérdéses. Lovrencsics Balázs elutazott az FTC-vel Törökországba, így ő nem valószínű, hogy csatlakozik a vasiakhoz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!