Viszlát Voli - Elbocsátó szép üzenet

Megkésve születik ez az írás. Tudom én. Nem volt könnyű lenyugodni. Nem is sikerült. Aztán rájöttem, nem is szabad. Mondhatnám, hogy Koman Vladimir búcsúmérkőzésére tartogattam a gondolatfüzért, de nem szeretnék átesni a ló tulsó oldalára sem. Azaz dehogynem. Meggyőződésem,hogy csakis elfogultan, érzelmekkel és indulatoktól sem mentesen lehet beszélni egy tizenhat éves játékosról, aki elindult azon az úton, amely fárasztó ugyan, de minden kétséget kizáróan a világhírnév felé vezet.

Leszögezném, annak hogy Koman Vladimir elszerződött, egyedül ő és családja, valamint a Sampdoria a nyertese. Mi, a Haladás és szimpatizánsai élményekkel lettünk szegényebbek. És teljesen mindegy, hogy mennyiért adtuk őt el.

Az összeg nem publikus, hirtelen nem lett az. Nem tudjuk, mennyiért vette meg Komant a Sampdoria. Nem is fontos. Voli mindenáron el akart menni a csapatból. Na, ez a lényeg, hogy miért? Kinek a felelősége az, hogy hallani sem akart arról, hogy még egy évet játszon itt a Haladásban. Gólokat rúgott, a közönség szerette, a tenyerén hordozta. Talán mi firkászok és a közönség egy tizenhat éves gyerekre raktunk minden terhet? Ha ez volt az indok, rosszul döntött. A profi világban ennél jóval erősebb nyomás nehezedik egy játékosra. Csapatba kell kerülni, újra kell építeni mindent. Valakiből senkivé lenni nem könnyű feladat. Voli gondolom tudta ezt. Okos gyerek. De akkor mi állhatott a mindenáron távozás mögött? Tény, soha sehol nem olvastam egy nyilatkozatot sem, sőt én magam sem készítettem olyan interjút, amelyikben elhangzott volna: Szeretnénk, ha Koman Vladimir a Szombathelyi Haladásban folytatná pályafutását! Mondták ezt valaha a játékosnak, ha kifele nem is kommunikálták? Hangsúlyozom, nem a vezetőséget hibáztatom, hogy ő ma már nem a Hali játékosa. Koman Vladimir menni akart.

De miért? Ez engem jobban izgat annál, hogy mennyiért adták el.

Sajnálom, hogy elment. Önző vagyok, tudom. Egy vigasztal, pár év múlva büszkék leszünk arra az egy évre, amikor nálunk játszott, nosztalgiával beszélünk a gólról, amit a BKV-nak rúgott félpályáról. Hu de finom volt a fasirtos zsemle, amit a szünetben ettünk.

Emlékszem, amikor az osztályozó első mérkőzésén betalált a Budakalász hálójába, kifutott a szögletzászlóhoz. Kérdeztem tőle, miért puszilta meg. Azt mondta: dehogy pusziltam meg, letöröltem az arcomról az izzadságot. Arcán természetesen akkor is ott volt az a komanos csibészség, az a profizmus, az a virtus, ami csak a legnagyobbakban van meg.

Vitázhatunk mi különböző fórumokon arról, hogy hova dugják el Babatit - mert ugye neki mindenképpen játszani kell, elvégre egy csodaigazolás ne üljön a kispadon - azért egy jó Koman csel, egy zseniális átvétel, vagy egy szép gól, mégiscsak az volt az igazi. Az volt az egyetlen örömünk a tavalyi szezonban. Az egyetlen szép emlék, hogy játszott nálunk egy bizonyos szőke kisfiú, aki úgy, de úgy cselezett, akinek a foci volt a mindene, aki most egy ifjú focistapalántával vonul ki a BL-döntőre. Övé a tízes mez és az egész világ.

Szóval Voli, most már egy picit visszapattanva a lóra, nagyon szorítok neked.

Köszönöm, hogy azért ha egy kicsit is, de voltál a kedvenc csapatom játékosa.