Újabb három sérült a Haladásnál

Az már a tegnapi edzésen eldőlt, hogy Manganelli Attilára sérülés, Rajos Gáborra mandulagyulladás, Baráth Miklósra pedig eltiltás miatt nem számíthat a csapat. Ráadásul mára kiderült,hogy további három labdarúgó dőlt ki a sorból.

Borsi Gergő már a hét elején kihagyta az edzéseket. Tegnap megpróbálkozott ugyan a játékkal, ám hamar kiderült: hiba volt. A bal lábas játékos nem jött rendbe, így ő kihagyja a mai és holnapi edzést, és értelemszerűen a Barcs elleni találkozót is. Jobb a helyzet Jagodits Gyulánál és Guzmics Richárdnál. Utóbbinak a térde vizesedett be, míg Jagodits könnyebb izomsérülést szenvedett. Van esély arra, hogy a két labdarúgó rendbe jön és szóhoz juthat a fontos összecsapáson.

Amennyiben ez mégsem így lesz, az azt jelenti, hogy hat labdarúgót is nélkülöznie kell a szakmai stábnak. Ezt pedig csak úgy tudják megoldani, ha ifistákat is leültetnek a kispadra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!