Schimmer Szabolcs meglehetősen rosszkedvűen vette fel a telefont, a morcosság természetesen nem az újságírói érdeklődésnek, sokkal inkább a kialakult helyzetnek szólt.
Hihetetlen ami történt. Egy sérülés soha nem jön jókor, de hogy ennek pont most kellett bekövetkeznie - kezdte a labdarúgó.
Az első diagnózis szerint részleges bokaszalag szakadást állapítottak meg az orvosok, de végleges diagnózis holnapra várható. Ha helyesnek bizonyul a ma reggel megállapított szakadás, az minimum négyhetes kiesést jelent. Most éppen itt ülök a váróteremben, hogy mégegyszer megröntgenezzék a lábam, s megállapítsák, nem törött-e el valamelyik csont is meséli.
A labdarúgó a www.haladasfc.hu-nak azt is elmondta, hogy holnap reggel Manganelli Attilával, a csapat szintén bokasérükléssel küzködő játékosával Kalocsára megy, ahol Mohácsi doktor is megvizsgálja a játékost. Pontos diagnozis tehát keddre várható.
Schimmer elmondta még, nagyon be van dagdva a bokája, az éjszaka alig aludt.
Vonatkozó linkünk:
Könnyedén lépett tovább a Haladás
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!