Holnap Bozsokon alszik a Haladás

A Szombathelyi Haladás vezetői és a szakmai stáb tagjai mindent elkövetnek azért, hogy javítsanak a csapat helyzetén. A Felcsút-mérkőzést megelőzően már egyszer kipróbálták, hogy mire képes akkor a csapat, ha a játékosok az előző estét együtt töltik. Most valami hasonlóval próbálkozik a Hali.

Nagy László technikai vezető arról tájékoztatta honlapunkat, hogy a csapat a holnapi második edzés után Bozsokra utazik, ahol a csapat együtt tölti a csütörtök éjszakát. A játékosok pénteken délben térnek vissza Szombathelyre.

A csapathoz minden bizonnyal csatlakozik a válogatottból visszatérő Guzmics Richárd, valamint az edzéseket a héten elkezdő Borsi Gergő is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!