Nem várok tovább, befejezem profi pályafutásomat.
- jelentette ki a Halmosi Péter a sportnapilapnak adott exkluzív interjújában.Halmosi 1998. augusztus 15-én a Dunaferr elleni hazai találkozón mutatkozott be az NB I-ben, legutoljára pedig 2018. november 24-én szerepelhetett a Puskás Akadémia otthonában. A zöld-fehér mezt 302-szer, a Debrecen dresszét 99-szer, a magyar válogatott meggypiros felszerelését pedig 35-ször húzhatta magára.
Tavaly februárban az akkori szakmai stáb és a vezetőség tiltotta el az edzések látogatásától. Június 30-ig volt szerződése, ez meghosszabbításra nem került.
Az egész karrieremre büszke vagyok. Sokat tettem azért, hogy tizennyolc évesen bemutatkozhassak a Haladás első csapatában, hogy a Debrecennel bajnoki címeket ünnepelhessek, hogy Angliában előbb a Championshipben, majd a Premier League-ben játszhassak, hogy a Plymouth és a Hull City is – akkor – klubrekordot jelentő összeget fizessen értem, hogy harmincötször húzhassam magamra a címeres mezt, hogy hazatérve még esztendőkön át a legjobb tudásom szerint segítsem a Halit. Olyan sikereket értem el, amilyenekről gyerekként álmodni sem mertem. Arra nem is számítottam, hogy negyvenéves koromig futballozom. Habár arra sem, hogy így ér véget a pályafutásom. Ráadásul annál a csapatnál, amelyet a legjobban szeretek, és amelyért a legtöbbet tettem. Igen, fáj, hogy így végződött ez a történet, ugyanakkor csak ismételni tudom magam: ez van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!