Mert kérdem én, ha a vezetőség nem hiszi, hogy itt lehet másként, hogy itt egyszer lehet nagycsapat, hogy játszhatunk mi még az első osztályban, akkor ki fog itt rendet rakni? Ki fogja azt mondani: eddig és ne tovább?
Mikor jön el az, hogy a vezetőség a szurkolókhoz hasonlóan igenis úgy kezeli a Szombathelyi Haladást, mint ahogy azt kell: egy megye szórakozási lehetőségének, a csapatnak, amelyért ezrek örülnek(nének) hétről hétre.
Magunkon is röhöghetnénk
Csoda, hogy a nihil senkit nem érdekel? Röhögünk azon, hogy Gyirmóton négyszáz néző van. Egy faluban. Nálunk mennyi van? Jóindulatú újságíróknak köszönhetően ezer. Amúgy ötszáz. Na jó, lehet hatszáz. A nyolcvanezerből. Ez az érdektelenségnek köszönhető? Csupán annak? Ha a Hali-honlapunk látogatottságának száma egy tizedére csökken, bizony én, mint felelős szerkesztő, alaposan elgondolkoznék azon, hogy itt valami baj van. És nem az jutna először eszembe, hogy a fél város kiköttette otthonról az internetet.
Azonnal újítanék, valami mást csinálnék. Nem találnám ki, hogy ma már nincs szükség zöld honlapra, csak rózsaszínre. Valami többet adnék, valahogy másként csinálnám, és ha nem megy, akkor segítséget kérnék.
Nincs kit megkérdezni?
Ez a csapat hányszor kért tanácsot, véleményt Király Gábortól, Kereki Zoltántól, Török Pétertől? És folytathatnám napestig a sort. Nem azt mondom, hogy ötletből, tanácsokból fenn lehet tartani valamit. De egy: biztos ettől csődbe nem megy semmi. Attól viszont, hogy a kötelezőn kívül nem teszünk semmit, még az esélyét sem adjuk meg a felemelkedésnek.
Meggyőződésem, hogy a Szombathelyi Haladás az utóbbi években lehetőségek sorát puskázta el, mert nem mérte fel azt a lehetőségét, amely a csapatban rejlik.
Szívesen várom az olvasók leveleit. Küldjenek be egy ötletet, egy fantáziadús megoldást, egy vezetőségi bravúrt az elmúlt másfél évből. Amire úgy csettintettünk egyet: Hm, ez igen!
Így nem elég!
Teszi mindenki a dolgát, egy percig nem vonom kétségbe, hogy tisztességesen. De ez ma már nem elég. Ötlet kell, bravúr, tizennégyre lapot húzni. Nem tizenkilencre, tizennégyre.
Egy focicsapat csak a nevében gazdasági társaság. Persze ne lopjon, csaljon, hazudjon senki. De erre mondjuk: nem elég egy könyvelő? Az elnöknek nem más dolga lenne? Szurkolókkal találkozni, lobbizni, szervezni? A munkatársai munkáit ellenőrizni?
Dobány Lajos végtelenül tisztességes ember, jó szándékát egy percig nem lehet kétségbe vonni. Csak nem hiszi el, hogy amit ő csinál, nem elég. Így nem. Ő egy emblematikus figurája a szombathelyi focinak, és meg merem kockáztatni, ha nem ilyen körülmények lennének, még sikeres klubvezető is lehetne.
A seggüket kéne örömükben a földhöz verni, hogy jöhetnek
De: én szégyellném örömmel világgá kürtölni, hogy Viszket Feri, vagy ki a szösz igent mondott az NB III-ból, hogy jön hozzánk próbajátékra. Ennek a bizonyos fiatalembernek a seggét kéne örömébe a földhöz verni, hogy jöhet. Annak meg, hogy a megye csapatai a Haladás rendelkezésére bocsátják legjobbjaikat, magától értetődőnek. Na ja, hogy ez nem így van? Arról kérem nem a szurkoló tehet.
Andorkát ismerem is. Az, hogy a többieket nem, az az én hibám. Bár közülük egy párat láttam flegmázni a Szilveszter kupán. Nagyszerűen ment nekik. Akár még be is válhatnak, lehet, fél év múlva örömmel üvöltöm bele a világba, hogy: Roni varázslat! Tóth Péter csoda! Kovács Zsolt mágia! Viszket a zseni!
Egyelőre viszont azt látom, hogy szürkül bele ebbe mindenki. Nagyszerű edző, egykori neves játékosok és szurkoló egyaránt.
Aztán lehet szidni a szurkolót, hogy nem jár ki mérkőzésre. Mire a szurkoló joggal mondhatja, hogy minek, amikor folyamatosan idiótának vagyok nézve. Melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Megadom a választ: a Haladás.
Lappangó
