A Szombathelyi Haladás Piros-csoportban folytathatja a küzdelmeket. A kvartett résztvevői még a Bajcs, a Győrszentiván és a Felcsút csapatai lesznek. Az együttesek a középdöntőre magukkal viszik a selejtezők során egymás ellen játszott mérkőzés eredményét. Ennek tükrében a Piros csoport állása következő:
1. Felcsút 3 pont
2. Szombathelyi Haladás, Bajcs 1-1 pont
3. Győrszentiván 0 pont
A Piros-csoport első helyezettje a Kék-csoport győztesével játssza a döntőt. A két második a bronzéremért, a harmadikok az ötödik helyért, a negyedikek a hetedik helyért mérkőznek.
A Szombathelyi Haladásnak a dolgok jelenlegi állása szerint a Szombathelyi Haladás csak akkor játszhat döntőt ha legyőzi rendkívül erős Felcsút gárdáját.
A helyosztók menetrendje:
17:20: 7.-8. helyért
17:45: 5.-6. helyért
18:10: 3.-4. helyért
18:35: 1.-2. helyért
Fotó: bkozep.gportal.hu
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!