A Hali-utánpótlást segíthetjük adónk egy százalékával

A www.haladasfc.hu honlapján Hali++++ nick névvel rendelkező olvasónk kérdése alapján utánajártunk, a szimpatizánsoknak van-e lehetőségük arra,hogy adójuk egy százalékával segítsék a csapatot.

Sajnos gazdasági társaságoknak nem lehet felajánlani az adó egy százalékát - mondta honlapunknak Nagy László technikai vezető. Nagyon sajnáljuk, hogy erre nincs mód, ugyanakkor köszönjük a szurkolók segítségét, hogy ők ilyen módon is segítenének rajtunk. De hát a hatályban lévő törvények szerint az adó egy százalékát csak egyesületek és alapítványok fogadhatják.

Természetesen utánajártunk annak is, hogy a Haladás VSE, ahol a Szombathelyi Haladás közvetlen utánpótlás-nevelése folyik, fogadhatja-e az adók egy százalékát.

- Természetesen örömmel fogadjuk mindenki segítségét. Mivel nonprofit egyesület vagyunk, szimpatizánsainknak lehetősége van arra, hogy felajánlják nekünk az adójuk egy százalékát -mondta érdeklődésünkre Kovács Előd, az egyesület elnöke.

Azok a szimpatizánsok, akik a zöld-fehér klubot, azaz a Szombathelyi Haladás egyik nagy utánpótlásbázisát támogatnák adójuk egy százalékával, a következő adószám segítségével tehetik meg ezt:

Haladás VSE
9700 Szombathely, Rohonci út 1-3.
Adószám: 19892337-2-18

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!