1. Milyennek értékeled a saját teljesítményedet?
2. Milyennek értékeled a csapat teljesítményét?
3. Milyen lesz a gárda tavasszal?
4. Ki volt az ősz Hali-játékosa?
1. Párhuzamot látok a saját teljesítménye és a csapat produkciója között. Jól kezdtem, gólokat szereztem, aztán gödörbe kerültem. A végén már jobban ment a játék, egy kis szerencsével jobb helyen is végezhettünk volna.
2. Hullámzóan teljesítettünk. A nagyszerű rajtot követően egyszerűen nem tudtunk gólt rúgni. Ha az utolsó fordulóban nyertünk volna, úgy nyugodtabban várhatnánk a tavaszt.
3. Ha jó játékosok érkeznek, és elcsípjük a rajtot, akkor felzárkózhatunk a középmezőnyhöz. Reálisan szerintem a hetedik-tízedik helyre várom a gárdát.
4. Szerintem Somfalvi Csaba nyújtotta a legjobb teljesítményt. Ha Soni a pályán volt, mindig tartást adott a csapatnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!