Pesten lesz a teremfoci selejtező

A Magyar Labdarúgó Liga úgy határozott, hogy a jövő évi teremfoci bajnokság selejtezői közül egyet sem rendez a Dunántúlon.

Az eddigiektől eltérően, januárban Zalaegerszegen és Dunaújvárosban sem rendeznek selejtező meccseket a teremfoci bajnokságban. A Magyar Labdarúgó Liga döntését értetlenül fogadták a zöld-fehér klub vezetői is.
- Nem tudom miért határozott így a liga, mi is a napokban kaptuk meg az értesítést a döntésről. Annyit tudunk, hogy január 18-án, az új újpesti jégcsarnokban játsszuk a selejtező mérkőzéseket a Kispesttel, a Vasassal, valamint a Sopronnal - közölte Illés Zoltán klubigazgató, aki arról is informálta honlapunkat, hogy a pesti helyszín mellett még Szegeden, Debrecenben és Nyíregyházán lesznek csoportmeccsek.

Illés Zoltán megerősítette azt a közelmúltban napvilágot látott információt, miszerint a Lombard FC Haladás is érdeklődik a Soprontól távozott Tiber Krisztián iránt.
A távozók listája tovább bővülhet a zöld-fehéreknél. Amint azt a klubigazgató elmondta: ha tizenhat csapatos lesz a jövő évi bajnokság, úgy minden bizonnyal újabb futballistáktól köszön el a klub.

Ugyancsak a gárdával kapcsolatos információ, miszerint pénteken délután a városi sportkarácsony rendezvényén a csapat elismerő oklevelet kapott dr. Ipkovich György polgármestertől. Illés Zoltán klubigazgató a megyei karácsonyi rendezvényen kitüntetést vehetett át eddigi teljesítményéért.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!