Artner elégedett Gröberrel

Az elmúlt három meccsen csak két gólt kapott junior korú játékos elismerte, a Paks ellen nagyot hibázott, de úgy érzi, összességében nem lehet rá panasz.

Nagyot hibáztam
– Előbb Rózsa Dániel dőlt ki a sorból, majd Kutasi Gábor betegedett meg. Egy csapásra lettél harmadik számú kapusból első. Nagy feladat...
– Valóban sokáig úgy tűnt, hogy a Szombathelyi Haladás harmadik számú kapusa leszek. Ezt is megtiszteltetésnek éreztem, aztán Rózsa műtétje után Kutasi Gáborral kellett megküzdenem a csapatba kerülésért. Sokáig úgy tűnt, ő véd majd a bajnoki rajton, aztán Kutasi megbetegedett és én kerültem előtérbe. Jól esett, hogy a csapattársaim bíztak bennem, hogy mögöttem álltak. Ez nagyon sokat jelentett.

– Milyennek értékeled az eddigi három mérkőzésen nyújtott produkciódat?
– Két részre kell bontani azt, ami eddig történt. Az Ajka és Barcs ellen úgy éreztem, hogy nem okoztam csalódást. Úgy tudom, a szakmai stáb is elégedett volt velem.
A paksi mérkőzés már más kategória. Sajnos a vendégek egyenlítő találata előtt nagyot hibáztam. Nem kellett volna kijönnöm kapuból. Sajnálom! Elnézést kérek a szurkolóktól!

– Fiatalon mérkőzések sorozata az országos tévétársaság kamerája előtt. Feldob vagy görcsössé tesz?
- Igyekszem függetleníteni magam a külső körülményektől. Az azonban igaz, hogy vissza szoktam nézni ezeket az összecsapásokat.

– Hétfőn nagyon nehéz mérkőzés vár a csapatra…
– Valóban jól kezdte a bajnokságot az Integrál DAC. Bevallom őszintén, az őszi győri összecsapást nem láttam, így nem tudok róluk véleményt mondani.
Egy biztos: jó és izgalmas mérkőzés lesz, ahol a Haladásnak mindent el kell követnie a három bajnoki pont megszerzéséért.

Elégedett vagyok Ádámmal
– Ádám egyáltalán nem okozott csalódást  – mondta Artner Tamás edző. Tudomásul kell venni, ő egy nagyon fiatal kapus, akinek még rutint kell szereznie. Elégedett vagyok a teljesítményével, nem okozott csalódást. Nagyon korán felfigyeltem már rendkívüli adottságaira, annak idején az én javaslatomra igazolta le a HVSE Ajkáról.

Lappangó

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!