Tovább döcög a szekér. Döntetlen a Hévíz-Haladás mérkőzésen

A nap hőse nem a Haladás gólszerzője, hanem Tebeli György gyúró volt, aki nagy küzdelemben egy német juhásztól védte meg hosszú szőrű chivaváját.

Hévíz-Szombathelyi Haladás 1-1

Hévíz, 327 néző

Gólszerző: Rompos illetve Michalecz

Szombathelyi Haladás: Grőber 5 – Baráth 5 (Jagodits), Guzmics 5, Balassa 5, Sallér 5 – Imre 4 (Beke5), Schimmer 5, Rajos 5, Nagy 5 – Michalecz 6, Dr. Andorka 5

Samu jól van
A mérkőzés előtti délelőttöt szokás szerint kutyasétáltatással töltötte a csapat gyúrója, Tebeli György. Egy harmadik vonalas amerikai szerelmes filmből koppintva azt kell mondanunk: ez a nap azonban más volt, mint a többi. Egy német juhász ugyanis megtámadta a párost. Becsületére váljék az ebnek, nem Tebelire, hanem Samura fájt a foga. Ennek ellenére a Haladás gyúróján lett több karmolás és bizony egy darabot – igaz kicsi darabot – a vállából is kiharapott német juhász. Samu jól van, „Gyuri bᔠpedig megkapta az ilyenkor szokásos oltásokat, sőt pár órával később már ott ült a hévízi kispadon, hogy fagyassza Bekéék lábát.

Egy mérkőzés a sok közül
Az első félidőben leginkább egy területi válogatottra hasonlított a Haladás. Mintha a focisták most találkoztak volna először egymással. Sehol egy jó passz, egy ötletes megoldás. Sőt! Sok rossz passz, ötlettelen kapálózások sora és egy esztelenül futballozó csapat. Nem is lehetett más vége a kínlódásnak, mint egy hazai gól, Rompos neve mellé jegyezhetjük fel.

Aztán következett a második játékrész és a hazaiak kapusa lekopírozta Grőber Paks elleni produkcióját. Kijött kapujából. Rosszul. Michalecz pedig megszerezte menetrendszerű gólját. Kár, hogy a Haladás házi gólkirálya a beadásokban és átadásokban nem jeleskedik ennyire. Azt bizony még gyakorolnia kell! A találat után tovább támadott a Haladás, és Andorka Péter révén kihagyott egy tizenegyest. A végeredmény 1-1.

Győznünk kellett volna
- Az első félidőben nem játszottunk jól – mondta a mérkőzést követően Artner Tamás vezetőedző. A második félidőre aztán sokat javultunk, gólokkal kellett volna megnyernünk ezt a mérkőzést.

Lappangó

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!