Guzmics játéka kérdéses

Az utánpótlás válogatott focista makacs ágyéksérülését éppen a nemzeti együttes edzőtáborában szedte össze.

Vasárnap és hétfőn annyira fájt az ágyékom alig bírtam elviselni. - mondta honlapunknak Guzmics. Kihagytam a tegnapi edzést, ma azonban megpróbálkozom a gyakorlással, ezt követően döntöm el,hogy tudom-e vállalni a játékot a Kaposvölgye ellen. A Bodajk-Siófok mérkőzésen is fájt a lábam, a szünet után már nem is mertem hirtelen mozdulatokat tenni, nehogy baj legyen.

A Szombathelyi Haladás várhatóan a következő kezdőcsapattal veszi fel a harcot a Kaposvölgye ellen : Grőber - Jagodits, Balassa, Subicz, Guzmics ( Sallér ) -Beke, Rajos, Nagy, Imre - Schimmer, Andorka .

A mérkőzésről honlapunkon összefoglalót olvashatnak, a Szombathelyi Televízió pedig csütörtökön reggel kilenc órától felvételről közvetíti a bajnoki összecsapást.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!