Törökország a célpont

Eldőlt, hogy a törökországi Antalyában edzőtáborozik az idei télen az NB/I B Nyugati csoportjának éllovasa, a Haladás. A szombathelyiekkel kapcsolatos további információ, hogy Csáki László két és fél éves szerződést kötött a zöld-fehér klubbal.

Eldőlt, hogy a törökországi Antalyában edzőtáborozik az idei télen az NB/I B Nyugati csoportjának éllovasa, a Haladás. A szombathelyiekkel kapcsolatos további információ, hogy Csáki László két és fél éves szerződést kötött a zöld-fehér klubbal.

A szombathelyi gárda várhatóan február harmadikán utazik el Törökországba, ahol Antalyában tölt el szűk két hetet. A törökországi edzőtábor mellett szólt, hogy a csapatnak kevesebb pénzébe kerül, mintha a horvátországi Porecsbe utaztak volna edzőtáborozni. Emellett Törökországban egészen biztos, hogy kifejezetten jó pályaviszonyok mellett készülhet a Haladás az NB/I B-s küzdelmek folytatására.

A zöld-fehérek Antalyában valószínűleg orosz, osztrák, és ukrán élvonalbeli együttesekkel mérik össze tudásukat.

A szombathelyieknél folytatja pályafutását a romániai Csáki László, akit a Haladás már december óta tesztelt. A huszonnyolc esztendős támadó korábban az NB/II-es tapolcai együttesben futballozott, ahol tizennégy meccsen tizennégy gólt szerzett.

Szegner Zsolt lapunknak azt nyilatkozta, hogy még legalább egy csatárt szeretnének igazolni, főleg abban az esetben, ha a szombathelyiek nem tudják megtartani a brazil Alexet.

Amint arról már korábban beszámoltunk, Kenéz Szabolcs nem lesz a Haladás játékosa, ugyanis a huszonöt éves védő - családi okokra hivatkozva - nem szignálta a szombathelyiek által kínált szerződést.

Koller Ákos is eligazol a zöld-fehér klubtól. A sérüléséből felgyógyuló védő várhatóan az NB/I B-s Pápához igazol.

A Haladás brazil légiósai pénteken kapcsolódnak be a felkészülési munkába. Keszei Ferenc, a zöld-fehérek trénere abban reménykedik, hogy nem "eresztettek le" a játékosok az ünnepek alatt, ugyanis az edző mindegyiküknek külön edzésmunkát adott ki a téli szünetre.

A Haladás vasárnap Zalaegerszegen, az Arany Ászok Nemzeti teremlabdarúgó-bajnokság negyedik csoportjában a Nagykanizsával, a Vasassal, valamint a Matáv Sopronnal mérkőzik meg. A teremtornára utazó keretből kimaradó futballisták szombaton délelőtt tizenegytől az NB/III-as Vasszécsennyel játszanak edzőmeccset.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!