- A hír igaz - mondta érdeklődésünkre Dobány Lajos ügyvezető igazgató. - Kaj Andrással egy korrekt, végig tisztességes tárgyalás eredményeként sikerült megállapodni. A középpályás biztosan nagy segítségére lesz a csapatnak. Jó futballista, igazi csapatember és ráadásul már Szombathelyen is bizonyított. Sipos Norbert ügye egyelőre még nem tisztázódott, és a kapus poszton is keresgélünk még. De azt is elárulhatom, hogy reményeim szerint egy nagy durranás is hátravan még.
A Szombathelyi Haladás minden bizonnyal megállapodásra jut Kovács Zsolttal és Dallos Gáborral. A zöld-fehérek azt tervezik, hogy kettős igazolással érkeznének a fiatalok, így a felnőtt csapat mellett a juniorban is szerepet kaphatnak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!