LEGEA-mezben játszik a Haladás

Az olasz cég más focicsapatnak nem szállít Magyarországon. A zöld-fehér szín persze marad.

Szponzori megállapodást kötött egymással a Haladás Marketing Kft. és a LEGEA olasz sportszergyártó cég. A Napoli együttesét is ruházó vállalat jelentős kedvezményeket biztosított az együttesnek. A megállapodást Séllei Árpád, a Marketing Kft. ügyvezetője és Mercz Zoltán, a Legea magyarországi vállalatának ügyvezetője írta alá. Dobány Lajos megköszönte a támogatást.

A sportszergyártó cég Magyarországon egyetlen labdarúgócsapattal sincs kapcsolatban. A vasi sportbarátok a Szombathelyi Röplabda Klub játékosait láthatták ebben a mezben játszani. A ma aláírt megállapodás értelmében a Haladás nemcsak mezeket kap a cégtől. Többek között bemelegítő pólókkal, esőkabátokkal, edzésfelszereléssel gazdagodik az egyesület.

A Szombathelyi Haladás hazai pályán fehér-zöldben fog játszani. Ezt a mezt a mai sajtótájékoztatón mutatták be. Az idegenbeli összecsapásokon minden bizonnyal zöld mezben és fekete nadrágban futnak ki a pályára Balassáék.

Honlapunk úgy tudja, a Marketing Kft. közel kétmillió forintot fizetett a felszerelésért, a LEGEA pedig közel ekkora összeget engedett az árból.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!