Új tulajdonos a Szombathelyi Haladásnál

A Séllei Árpád vezette gazdasági társaság megvette a Szombathelyi Haladást működtető kft. öt százalékát.

Séllei már eddig is sokat tett a Haladásért. Többek között felújította az öltözőket, rendbe tette a fedett tribün alatt található illemhelyeket, mezt vásárolt a csapatnak, és magára vállalta a csapat premizálását.

A www.haladasfc.hu számításai szerint a Haladás Marketing Kft., melynek Séllei az ügyvezető igazgatója, a klub teljes költségvetésének a húsz százalékát biztosítja. A szükséges költségvetés legnagyobb részét továbbra is az önkormányzat fedezi, a maradék pénzt pedig kisebb-nagyobb szponzorok adják össze. Közülük is kiemelkedik az éves szinten tízmilliót adó Strabag. A klub idei költségvetése mintegy százmillió forint.

Nagyon boldog vagyok – mondta pár perccel a döntés után Séllei Árpád. Nagyon vártam már ezt a napot, hiszen rengeteg munkát fektettem már eddig is a klubba, nem lett volna jó, ha kárba vész az eddig elvégzett munka. A döntés nem tesz kényelmessé, tovább teszem a dolgom, ha lehet, még nagyobb elánnal.

– Séllei Árpád valóban megvásárolta a gazdasági társaság öt százalékát – mondta honlapunknak Dobány Lajos, a klub ügyvezető igazgatója. Ez azt jelenti, hogy egy taggal bővült a felügyelő bizottsági tagok száma, és Séllei Árpád betekinthet a klub működtetésébe, gazdasági hátterébe. Ezt egy cseppet sem bánom. Így most már ő is tolmácsolhatja mindazt a szurkolóknak, amit mi is mindig mondtunk: a siker egyik záloga a biztos, tiszta és átlátható gazdálkodás. Séllei Árpáddal való együttműködés reményeim szerint zökkenőmentes lesz, sokat tesz a csapatért, hogy mást ne említsek, átvállalta a teljes premizálást. A kapcsolatfelvételünk óta korrekt kapcsolat van közöttünk, és ez biztató a jövőre nézve.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!