Nem ez lesz a Hali első mérkőzése a héten, hisz mint arról beszámoltunk csütörtökön a Tolna megyei Bonyhád Völgységgel csapott össze az Artner legénység, a Magyar Kupa harmadik fordulójában. Kevésbé volt eredményes a csapat, hisz 1-0-ás vereséggel kellett hazautaznia. Artner Tamás a vasi gárda vezetőedzője elmondta: Nem lesz könnyű a vasárnapi találkozó, hisz a Felcsút is azok közt a csapatok közt van, akik esélyesek a bajnoki címre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!