Vasárnapi rangadó - az első fogadja a harmadikat

A Gyirmót lesz a szombathelyi zöld-fehérek soron következő ellenfele: a két hete pechet hozó vasárnap lesz a mérkőzés napja, a kezdési időpont pedig szintén 18:00 óra lesz.

Van miért visszavágni

Sokadszor játszik ebben a szezonban olyan ellenféllel a Haladás, akivel szemben törlesztenivalója van a csapatnak. A 2005/2006-os szezonban egyetlen pontocskát sem szerzett a Hali a Gyirmót ellenében: a Győrhöz közeli településen 1 : 0-ra győztek a hazaiak, míg Szombathelyen 4 : 1-re diadalmaskodtak a tavalyi bajnokságban a bronzérmet megszerző gyirmótiak.

Ez a meccs mérföldkő volt, hiszen Babati Ferenc utolsó profi osztályban szerzett gólját láthatták a Rohonci útra akkor kilátogatók: 22 méteres szabadrúgása a jobb felsőben kötött ki. A másik -sokkal örömtelibb- dolog, hogy 2006. május 21-én volt ez a találkozó, és bizony a Rohonci úton nem kapott ki azóta a Szombathelyi Haladás.

Négyszer győztek 2 : 1-re a gyirmótiak

Az eddigi nyolc meccsből ötöt játszottak otthonukban a kék-sárgák: 3 : 0-ra verték a Cellt, 2 : 1-re a Hévíz és a Barcs együttesét. 1 : 1-et játszottak a kiszámíthatatlan Soroksárral és tévés meccsen kaptak ki 2 : 0-ra a Lombard-Pápától. Idegenben győztek, a bajnokság elején gyengélkedő Kaposvölgye otthonában 2 : 1-re, majd elhozták Felcsútról is a három pontot és 1 : 0-ra kikaptak a jelenleg második helyezett Bodajk-Siófok csapatától.

A Magyar Kupában ők továbbjutottak: a harmadik fordulóban a Celldömölköt kiejtő Pannonhalma SE otthonában gurítottak egy sima hatost.

Hannich Péter együttesében több, NB I-et is megjárt játékos rúgja a bőrt, valószínűleg a Sánta – Földes, Radics vagy Németh L., Kun, Pék - Nagy L. Horváth R., Szabó Cs., Károlyi - Oross vagy Tóth N., Weitner összeállításban kezdenek Hannich Péter tanítványai. Remek csatáraik vannak: 5 góllal Weitner Ádám holtversenyben a harmadik a góllövőlistán, de Oross Márton is már 4 gólnál tart, a Barcs ellen pedig a 80. percben betaláló Tóth Norbert 3 gólos.
Ezzel viszont el is soroltuk a csapat gólszerzőit: a nyolc meccsen tehát három spíler osztozik a gyirmótiak 12 gólján. Azaz: tudni lehet, kire kell legjobban odafigyelni.

Változatos körülmények
Vasárnap estére hidegfronti hatást, és kis mértékű lehűlést jósolnak a meteorológusok. A szél élénk lesz, 15°C körül várható a hőmérséklet. Öltözzenek fel jól a drukkerek! Vagy látogassák meg gyakran a büféket... Ismét NB I-es játékvezetője lesz a mérkőzésnek: Török Károly fogja a sípot fújni. Ő az a bíró, aki a tavalyi Haladás - Paks (1 : 2) meccs után mehetett a legprofibb magyar bírók közé, ám biztosan nem az azon a találkozón nyújtott teljesítménye alapján - erről a tévénézők is megbizonyosodhattak. A mérkőzés ellenőre régi ismerős lesz, ugyanis Tóth Vencel fogja az MLSZ felé Török Károly teljesítményét értékelni.

Felépülés, sérülés
A legutóbbi két meccsen nem játszhatott Guzmics Richárd, aki már a pápai találkozón is kisebb sérüléssel vállalta a játékot. Ám a héten már együtt edzhetett a társakkal, így Ő visszakerül a hátvédsorba. Sípos Norbert viszont nem lesz tagja a Gyirmót elleni keretnek: húzódást szenvedett, aminek a legjobb gyógyszere a pihentetés, így a balszélső biztosan kihagyja a vasárnapi meccset. A helyére visszalép a csatársorból a múlt héten első gólját szerző Hegyi László, és így Dr. Andorka Péter társa a támadók között Mihalecz Péter lesz.

Mihalecz másodszor lesz kezdő idén: a Felcsút ellen remek első félidőt produkált, ám a sok kihagyás miatt elfáradt, ezért Artner Tamás nem is tette a kezdő tizenegybe Soroksáron. Ám negyed óra így is jutott a Hali hatosának és kivételes gyorsasága lendületet is adott a csapatnak, ennek eredménye pedig a harmadik gól lett.

A Gyirmót ellen várható kezdőcsapat: Sipos - Guzmics, Balassa, Subicz, Baráth - Hegyi, Kaj, Rajos, Nagy - Dr. Andorka, Mihalecz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!