Nagy arányú vereség az edzőmérkőzésen (Zalaegerszeg - Szombathelyi Haladás 6-1)

Zalaegerszeg - Szombathelyi Haladás 6-1
A Haladás gólszerzője: Borsi Gergő

- Azért jöttünk Zalaegerszegre,hogy kiderüljön, kik azok a játékosok, akik a csapatból hiányzó Andorka Pétert és Nagy Gábort pótolni tudják. - nyilatkozta lapunknak Vörös Csaba, a csapat szakmai igazgatója. - Sokkal okosabbak azonban nem lettünk. Szombatig még törhetjük a fejünket azon, mi legyen Siófokon. Szerencsétlen, elkerülhető gólokat kaptunk. Ráadásul a találkozón mi is, és a vendégek is nagyon sokat kísérleteztünk. Ettől függetlenül tény, hogy nagyarányú vereséget szenvedtünk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!