A Balaton partjára látogat a Haladás

Az NB II tizedik játéknapján, október 14-én újfent rangadót vív a Szombathelyi Haladás: a vasi zöld-fehérek a harmadik helyezett Siófokhoz látogatnak.

A tavalyi szezonban a Barcs és a Siófok volt az a két csapat, amelyeket oda-vissza vert a Haladás. A soron következő ellenfél otthonában 1:0 (Imre góljával), míg Szombathelyen 3:1 (gólszerzők: Balassa, Mihalecz, „dr.” Andorka) volt az eredmény.

Stabil csapat a Bodajk-Siófok
A hazaiak jelenleg a negyedikek a tabellán, eddig 17 pontot gyűjtöttek. A BKV Előre ellen kezdték a szezont, 4:4-et játszottak egy változatos meccsen. Aztán Celldömölkön győztek 2:1-re, majd a megyei rangadón otthon kaptak ki a Kaposvölgyétől, szintén 2:1-re.

A 4. fordulótól kapták el igazán a fonalat: Pápáról elhoztak egy pontot (1:1), majd zsinórban négyszer győztek: a Felcsút ellen 1:0-ra, Soroksáron 2:1-re, a Gyirmótot fogadva 1:0-ra, és Hévízen 2:0-ra. A 9. fordulóban kaptak ki másodszor a siófokiak: szintén megyei derbin, Barcson játszottak, és 2:1 arányban alulmaradtak.

Látszik, hogy a felsőházi csatákban jó eredményeket érnek el, hisz a Gyirmótot és a Felcsútot is legyűrték. Öt győzelem, két döntetlen és ugyanennyi vereség a mérlegük, a gólarányuk 14:10. Az első forduló kivételével kevés gól esett a Siófok találkozóin: most is nagy kérdés lehet, hogy melyik csapat talál először a kapuba.

FIFA-játékvezető fújja a sípot!
A Magyar Kupában már a Siófok sem érdeklelt: a 3. fordulóban 1:1-et játszottak a Zala megyei Csesztreg otthonában, ezzel az alacsonyabb osztályú együttes jutott tovább.

Botos Antal együttesében van ismerőse a szombathelyi focibarátoknak: Kozmor Ákos állandó kezdő a csapatban, idén eddig egy gólt rúgott – az ő találatával győzték le a Felcsútot.

Rangadóra rangos játékvezetőt: így döntött az MLSZ a bíróküldés elkészítésekor, hiszen Szabó Zsolt FIFA-kerettag sporttárs lesz a Bodajk-Siófok – Szombathelyi Haladás mérkőzés bírája. Igazi, kellemes őszi időt jósolnak a meteorológusok, 15°C körüli hőmérséklettel. A találkozó kezdési időpontja 15:00 óra.

A X. forduló további párosításai
Rangadókból nincsen hiány ebben a körben! Háromesélyes meccs a Lombard Pápa FC – Integrál-DAC (Zoran Kuntics személyében új edzővel a kispadon Bíró Péter csapatánál), valamint a Felcsút – Dunaújvárosi Kohász Fejér megyei rangadó.

Hazai győzelem várható a Gyirmót – Balatonlelle meccsen, bár a szombathelyi kiállítása miatt három meccstől eltiltották az „amatőr színész” Weitnert, és két meccsen Horváth Rudolf sem játszhat. A Haladás elleni meccsen Hannich mester sem Csokonai-stílusban szólhatott a játékvezető-asszisztenshez, mert múltkori fegyelmezetlensége miatt ő sem ülhet a kispadra, méghozzá egészen a 12. fordulóig!

A Barcs a legutóbbi négy meccsén vereséget szenvedő Hévízt fogadja, és Soroksárra látogat a még nyeretlen Budaörs. A Celldömölk a BKV Előre ellen szerezheti meg első bajnoki győzelmét, míg az elmúlt fordulók eredményei alapján jó meccset láthatnak Nagyberkiben a Kaposvölgye – Mosonmagyaróvár találkozóra kilátogatók.

Eltiltottak a Haladásban
Először van két eltiltottja Artner Tamásnak: „dr”. Andorka Péter és Nagy Gábor is összegyűjtötte a harmadik sárga lapját a Gyirmót elleni meccsen, így ők automatikusan nem szerepelhetnek a Siófok elleni meccsen. Hogy kik pótolják őket?

Nagy Gábor esetében feltétel az is, hogy U-22-es legyen a futballista, ennek a feltételnek Borsi Gergő, Kovács Zsolt, Hujber Gábor és Gyurácz Bálint (Kiss Márton és Dallos Gábor sérültek) felelnek meg. A középpályán Borsi lehet bevethető (a hétközi edzőmeccsen ő rúgta a Haladás becsületgólját a Zete elleni 1:6 alkalmával), de az is lehet, hogy Artner Tamás megbontja a védelmet, és inkább Kovács Zsoltnak szavaz bizalmat. Kaj András megfázással küszködött a héten, Sípos Norbert azonban kipihente a húzódását.

A Haladás várható összeállítása: Sípos G. – Guzmics, Subicz, Balassa, Kovács Zs. – Sípos N. (Hegyi), Kaj, Rajos, Baráth – Mihalecz, Schimmer.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!