Kétszer hat kör – Hali-fölénnyel illetve szoros Felcsút-előnnyel – II. rész

Célunk elsősorban az, hogy a Haladás szurkolói képet kapjanak a többi csapatról is, és tisztábban lássák az erőviszonyokat

Az őszi szezonból már csak a csípős novemberi három forduló van hátra, így az első 12 meccset elfelezve megvizsgáltuk, melyik csapat hogyan teljesített az NB II Nyugati-csoportjának 2006/2007-es szezonjának eddig első, illetve második felében. Célunk elsősorban az, hogy a Haladás szurkolói képet kapjanak a többi csapatról is, és tisztábban lássák az erőviszonyokat. Az első után következzék összefoglalónk második része.

Gyirmót SE
Nem is áll(ná)nak olyan rosszul a gyirmótiak… A Fegyelmi Bizottság október 31-én 9 büntetőpontot állapított meg "mivel a sportszervezet a versenykiírás szerinti két 1985. január 1. után született magyar állampolgárságú labdarúgó szerepeltetésére vonatkozó szabályt megsértette". (A Haladástól első fokon a Versenybizottság vont le 2x3 + 2x1 = 8 pontot.) Az érdekesség az, hogy Sánta András szerepeltetése miatt kapta a büntetést a Gyirmót - aki történetesen 21 éven alulinak számít (1985. június 1-jén született), ám nem magyar állampolgár. Az érdekesség a négyzeten pedig az, hogy emiatt a Felcsút megóvta a 4. fordulóban elveszített meccsét (1 : 2), ám az óvást elutasították. Na, most erre varrjon valaki gombot…

Ha azonban csak a pályán elért eredményeket vesszük figyelembe, akkor a tavalyihoz hasonlóan szerepelt eddig a Gyirmót. Legyőzték a Celldömölköt, 3:0-ra, 2:1-re nyertek Nagyberkiben, ám a Pápa (2:0) jobbnak bizonyult a Győr melletti községben. Ezek után jött a felcsúti derbi, majd egy gyönge 1:1 a Soroksárral, aztán egy nyögvenyelős 2:1 a Hévíz ellen. (13 pont, 10 : 6-os gólarány)

Siófokon 1:0-ra, Szombathelyen 3:0-ra kaptak ki, ám a Barcsot 2:1-re, a Balatonlellét 4:3-ra, a Budaörsöt 2:1-re verték, és a legutóbbi fordulóban 5 : 0-ra kivégezték a Dunaújvárost. (12 pont, 13 : 9-es gólarány)

Az első félidőben csak 3 gólt kaptak, ám a II.-ban 12-öt. 8 góllal Oross Márton a legjobb gyirmóti csatár, de Weitner is 6-nál tart (az azonban kérdés, hogy ő növeli-e góljainak számát a kék-sárgáknál). 34 sárgát és 2 piros lapot szedtek össze, utóbbi kettőt éppen Szombathelyen. A Kupában még állnak, és a Ferencváros ellen juthatnak a legjobb nyolc közé.

Hévíz
A tavalyi év döntetlen-királyának idén a kiesés ellen kell megküzdenie. Elsősorban azért, mert legutóbbi hét meccsükön mindössze 1 pontot kapirgáltak össze.

Jól indult számukra a szezon: 0 : 0 Budaörsön, majd sima 3 : 0 a Felcsút ellen. Kikaptak a jó képességű Dunaújvárostól (1 : 3), majd Soroksáron (0 : 1), ám az Integrált legyőzték (1 : 0). A Gyirmóti 1 : 2-vel indult a vesszőfutásuk… (7 pont, 6 : 6-os gólarány)

… aztán kikaptak a Mosonmagyaróvártól 2 : 1-re, a Siófoktól 2 : 0-ra, a BKV-tól 2 : 1-re, Barcson 1 : 0-ra. Gyönge meccsen ikszeltek a Celldömölkkel (1 : 1) és legutóbb a Rohonci úton kaptak ki (0 : 3). (1 pont, 3 : 11)

A harmadik legkevesebb gólt rúgták: kilencet, a legjobbjuk a négygólos Bene Gábor. Sárgájuk nincsen sok, mindössze 20, ám már öt hévízi jutott a kiállítás sorsára.

Integrál-DAC
A tizenkét meccsből ötször ikszelő győrieknél már történt edzőváltás: Nagy Lászlót a játékos-edző Korsós Attila váltotta a kispadon.

Szombathelyen ők tudták meg először, milyen erős is az idei Haladás (1 : 4), ám otthon rögtön javítottak (Balatonlelle 3 : 0), majd Budaörsről változatos meccsen hoztak el egy pontot (4 : 4). Legyűrték a Dunaújvárost (4 : 3), majd kikaptak Hévízen (0 : 1), viszont Óváron hengereltek (6 : 2). (10 pont, 18 : 14)

Gólnélküli döntetlent játszottak a BKV-val, majd Cellben is csak ikszeltek (1 : 1), ám a Kaposvölgyét kiütötték (5 : 0). Pápán a 93. percben raboltak pontot (1 : 1), a Felcsúttól kikaptak (1 : 3), és Soroksáron sem nyertek (0 : 0). (7 pont, 8 : 5)

Az első hat körben - a Dunaújvárossal egyetemben - a legtöbb gólt Integrál-meccsen láthattak a nézők, 32-öt! 21 sárgából és 2 pirosból áll a lapgyűjteményük. Öt-öt gólos Baumgartner Attila és Korsós Attila.

Kaposvölgye
Rosszul kezdték a bajnokságot: Soroksáron 2 : 0-ra kikaptak, otthon pedig 2 : 1-re a Gyirmóttól. A megyei rangadón győztek először, Siófokon 2 : 1 arányban. A másik megyei derbin 2 : 0-ra kikaptak a Barcstól, majd Szombathelyen is vereséget szenvedtek (1 : 2). A harmadik somogyi meccsükön a harmadik lehetséges eredmény-variáció született meg, hisz' 1 : 1-re végeztek a Balatonlellével. (4 pont, 5 : 10)

Győztek Budaörsön 2 : 1-re és megverték a Dunaújvárost 2 : 0-ra. Elfogyott ezzel a spiritusz, mert 5 : 0-ra kaptak ki Győrben, majd 1 : 1-et játszottak az Óvárral. Újabb 1 : 1 jött (a BKV ellen), majd a Celldömölköt megverték 3 : 2-re. (11 pont, 9 : 10)

Egyszer kaptak pirosat, és 23-szor sárga lapot. Az otthoni és az idegenbeli mérlegük alapján is a nyolcadik helyen állnak, ám ez az összesítésben (jelenleg) csak a 11. helyre elegendő. Öt góllal Kerek Norbert a házi gólkirály-jelölt.

Lombard Pápa FC
Az NB II Nyugati-csoportjának első edzőbuktató csapata: Zsivóczky Gyulát Zoran Kuntics váltotta a pápai kispadon. Az Integrálhoz hasonlóan ők is ötször ikszeltek és mindössze 5 csapat rúgott kevesebb gólt, mint a tavaly még az NB I-ben szereplő Lombard.

Felcsúton ikszeltek (1 : 1), majd óriási szerencsével legyőzték a Soroksárt, a 88. percben lőtt góllal (1 : 0). Gyirmóton nyertek 2 : 0-ra, majd a Siófok rabolt pontot a Perutz-Stadionból. Barcsról elhozták a három pontot (1 : 0), ám oda lett a veretlenségük a Szombathely elleni rangadón (0 : 1). (11 pont, 6 : 3).

Balatonlellén, majd a Budaörs ellen is csak döntetlenre voltak képesek (mindkétszer 1 : 1), Dunaújvárosban pedig ki is kaptak (0 : 2). Az Integrállal ikszeltek (1 : 1), majd elverték az ex-fiókcsapatukat (Mosonmagyaróvár 5 : 2). A BKV azonban piros lámpát mutatott fel nekik (0 : 1). (6 pont, 8 : 8).

Aki kevés gólt akar látni, menjen Pápa-meccsre (ebből a mutatóból a második "legjobbak", mindössze 25 gólt láthattak a 12 mérkőzés alatt); hat otthoni meccsükből mindössze egyet nyertek meg, és bármilyen hihetetlen: Celldömölkön több az átlag-nézőszám, mint a Lombard-telephelyen. Jó a lapjárásuk: 3 piros mellett, 35 a sárga. 8 góljukat rúgták külföldiek, Fabinho 3 góllal a pápai szurkolók álmának megtestesítője.

Mosonmagyaróvári TE 1904
Az óváriak a "szokásos" formájukat hozzák, a középmezőny hátsó felében tanyáznak. Barcson (1 : 3), majd a Halitól (0 : 1) is kikaptak, de Balatonlellén már nyertek (3 : 2). Sőt, a Budaörsöt is két vállra fektették (3 : 0), majd két zakóba futottak bele (Dunaújváros 1 : 6, Integrál 2 : 6). (6 pont, 10 : 18)

Jó négyes szériát produkáltak: Hévíz 2 : 1, BKV 3 : 0, Celldömölk 3 : 0, Kaposvölgye 1 : 1. Aztán 2 : 5 a Nagy Testvérrel (Lombard), majd 6 emberrel is "csak" (és egyelőre) 0 : 2 Felcsúton. (10 pont, 11 : 9)

Az Óvár kapta a második legtöbb gólt (27-et), ám aki a gólokért rajong, javasoljuk a Lajta-partiak meccseit, ugyanis négyes átlagot "produkálnak" meccsenként. (48 gól a 12 találkozó alatt) A második legnagyobb szurkolótábor az övéké (780 néző/hazai meccs). Három kiállítás mellett 34 sárgát gyűjtöttek össze. Kertész Balázs 10 góllal a második a bajnokság góllövőlistáján.

Soroksár
Győzelemmel indítottak (2 : 0 a Kaposvölgye ellen), majd Pápán kikaptak (0 : 1), aztán a Felcsúttól is (1 : 3). A Hévízt 1 : 0-ra legyűrték, elhoztak egy pontot Gyirmótról (1 : 1), ám ekkor valami megszakadt: vereség a Siófoktól (1 : 2)… (7 pont, 6 : 7). Majd Barcson (0 : 1), aztán a (pályán a) Haladás ellen (0 : 3). Kikaptak Balatonlellén (0 : 1), a Budaörstől (1 : 2), és Dunaújvárosban (0 : 3). A legutóbbi fordulóban szereztek egy pontocskát (0 : 0 az Integrál ellen). (1 pont, 1 : 10)

A második kör leggyengébb csapata, összességében pedig ők rúgták a legkevesebb gólt, hetet (Nagy Péter és Szepessy Róbert is 2-2 gólos). Csak 18 sárgát kaptak, ám 3 pirosat.

Szombathelyi Haladás
A vasiak száz százalékosra hozták az első hatos kört: 4 : 1 az Integrál-DAC ellen, 1 : 0 Óváron, 4 : 1 a BKV ellen, 2 : 0 Celldömölkön, 2 : 1 a Kaposvölgye ellen, és 1 : 0 Pápán. (18 pont, 14 : 3-as gólarány)

A Felcsút ellen 2 : 2 lett az eredmény, és a pályán a Soroksárt legyőzte a Haladás (3 : 0). A Gyirmót ellen is ugyanez volt az eredmény, ám Siófokon elszenvedte első vereségét a csapat (0 : 2). A Barcsot 4 : 0-ra, a Hévízt 3 : 0-ra győzte le a zöld-fehér gárda. (13 pont, 15 : 4)

A Haladás győzött a legtöbbször (10 alkalommal) és kapott ki a legkevesebbszer (egyszer). A Hali rúgta a legtöbb gólt (29-et, ahogy a Dunaújváros is), és kapta a legkevesebbet (7-et), így a legjobb gólarány is a Kajéké (+22). Az I. félidőben egyedül a Haladás nem állt egyszer sem vereségre, és mindössze egy gólt kapott a csapat. A legjobb gólarány is a Haladásé, az első 45 perc után (+11, szintén holtversenyben a Dunaújvárossal). A II. félidőben a legtöbb gólt a Haladás rúgta, 17-et, és a gólaránya ebben az összehasonlításban is a legjobb (+11). A zöld-fehérek vezetik az otthoni és az idegenbeli tabellát, a Rohonci úton a legtöbb gólt rúgták (22-öt), idegenben a legkevesebbet kapták (2-öt, mindkettőt Siófokon). Átlag-nézőszáma majd háromszorosa a második helyezettnek (2.071 néző), és eddig 14.500-an vettek jegyet, vagy bérletet a Hali hazai meccseire, azaz annyian, mint Mosonmagyaróváron, Pápán, Dunaújvárosban és Győrben összesen! A leghosszabb győzelmi (6 forduló), és veretlenségi sorozat (9 forduló) is a Halié. "Dr." Andorka Péter 15 góllal fölényesen vezeti a góllövőlistát, egyik Haladás-játékos sem kapott még piros lapot, sárgát is csak 2,5-et meccsenként (összesen harmincat).

Legnagyobb arányú hazai győzelmek: Dunaújváros - Mosonmagyaróvár 6 : 1
Integrál-DAC - Kaposvölgye 5 : 0
Gyirmót - Dunaújváros 5 : 0

Legnagyobb arányú idegenbeli győzelem: Balatonlelle - Siófok 1 : 6
Balatonlelle - Dunaújváros 0 : 4

Legtöbb gól egy találkozón: Bodajk FC-Siófok - BKV Előre 4 : 4
Budaörs - Integrál-DAC 4 : 4
Mosonmagyaróvár - Integrál-DAC 2 : 6

Legkevesebb gól egy találkozón: Budaörs - Hévíz 0 : 0
Celldömölk - Budaörs 0 : 0
Integrál-DAC - BKV Előre 0 : 0
Soroksár - Integrál-DAC 0 : 0

Az eddigi 96 meccsen 47 hazai siker született, 19-szer lett döntetlen, és 30-szor örülhettek a vendégek. 166 : 119 a gólarány.

Az I. - VI. fordulók alapján

NB II NYUGATI csoport

M

Gy

D

V

L-K

Gk

P

1. Haladás 6 6 - - 14-3 +11 18
2. Gyirmót 6 4 1 1 10-6 +4 13
3. Dunaújváros 6 4 - 2 22-10 +12 12
4. Barcs 6 4 - 2 11-7 +4 12
5. Lombard Pápa 6 3 2 1 6-3 +3 11
6. BFC Siófok 6 3 2 1 11-9 +2 11
7. Integrál-DAC 6 3 1 2 18-14 +4 10
8. BKV Előre 6 2 2 2 12-15 -3 8
9. Felcsút 6 2 1 3 9-9 0 7
10. Hévíz 6 2 1 3 6-6 0 7
11. Soroksár 6 2 1 3 6-7 -1 7
12. MTE 1904 6 2 - 4 10-18 -8 6
13. Balatonlelle 6 1 2 3 5-12 -7 5
14. Kaposvölgye 6 1 1 4 5-10 -5 4
15. Budaörs 6 - 3 3 6-13 -7 3
16. Celldömölk 6 - 1 5 1-10 -9 1

A VII. - XII. fordulók alapján

NB II NYUGATI csoport

M

Gy

D

V

L-K

Gk

P

1. Felcsút 6 5 1 - 13-6 +7 16
2. BFC Siófok 6 5 - 1 15-2 +13 15
3. Haladás 6 4 1 1 15-4 +11 13
4. Gyirmót 6 4 - 2 13-9 +4 12
5. Barcs 6 4 - 2 6-6 0 12
6. Kaposvölgye 6 3 2 1 9-10 -1 11
7. MTE 1904 6 3 1 2 11-9 +2 10
8. Dunaújváros 6 3 - 3 7-9 -2 9
9. BKV Előre 6 2 2 2 4-8 -4 8
10. Integrál-DAC 6 1 4 1 8-5 +3 7
11. Lombard Pápa 6 1 3 2 8-8 0 6
12. Celldömölk 6 1 2 3 7-9 -2 5
13. Budaörs 6 1 1 4 5-11 -6 4
14. Balatonlelle 6 1 1 4 8-16 -8 4
15. Hévíz 6 - 1 5 3-11 -8 1
16. Soroksár 6 - 1 5 1-10 -9 1

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!