Haladás: immár jogerős a tizenegy pont levonását kimondó MLSZ-határozat

Az MLSZ pénteken nem csupán a Soroksár elleni meccs kapcsán elvett három, hanem a további nyolc pont levonásáról is döntött.

Bár úgy volt, hogy csak a Hali által megnyert Soroksár elleni meccs után elvett három pont ügyében ül össze az MLSZ Fegyelmi Bizottsága, ám a grémium végül úgy döntött, hogy mind a tizenegy, Haladástól levont pont elvételéről döntenek.

A grémium határozata szerint a tizenegy pont levonása jogos volt, így a furcsa körülmények között megszületett másodfokú ítélet jogerőre emelkedett.

Dobány: „lépéseket fogunk tenni”
– „Az ügyvédeink álláspontját meghallgatva úgy gondolom, hogy az MLSZ eljárása törvénysértő, ezért lépéseket fogunk tenni a tizenegy pont ügyében”
– tájékoztatta lapunkat Dobány Lajos, a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatója.

Az ügyvezető a bővebb információkért a csapat ügyvédeihez irányította a Nyugatot.

Horváth: az elhangzottak sértik a versenyszabályzat pontjait
– „Végleges álláspontunkat csak a jogerős határozat írásbeli formájának kézhezvétele után tudjuk kialakítani” – nyilatkozta lapunknak dr. Horváth Péter, a Szombathelyi Haladás ügyvédje.
Elmondása szerint a tárgyaláson elhangzottak a versenyszabályzat pontjait tételesen sértik, a bizottság ugyanis nem létező pontokra hivatkozik.
Ezt bizonyítja, hogy a rendelkezéseket önkényesen válogatták össze, hiszen elrendelték például a játékvezetők fegyelmi felelősségrevonását, de nem határoztak a mérkőzések újrajátszásáról, amit a törvény szintén előír ilyen esetekre – tudtuk meg.

A Haladás ügyvédje elmondta: a zöld-fehér alakulat örömmel belemenne a meccsek újrajátszásába, ám nem érti, hogy a bizottság miért fogadta el a Soroksár, a Celldömölk és a BKV-Előre óvását. Mint elmondta, a tévhitekkel szemben az MLSZ-nek nem 180, csupán öt napja volt arra, hogy felülvizsgálják a meccsek eredményeit, lévén, hogy nem fegyelmi eljárásról van szó. Márpedig ez az öt nap mindhárom esetben lejárt, így a kifogásolt, esetleges hibák elévültek a fellebbezések benyújtásáig.

MLSZ matek: 3+8=11
Dr. Horváth Péter elmondása szerint eredetileg úgy volt, hogy a pénteki napon csak a Soroksár elleni meccsen megnyert, majd a Haladástól elvett három pontról tárgyalnak, ám az ülés elején a bizottság tagjai úgy döntöttek, hogy egyben tárgyalják mind a tizenegy levont pontot. Ez a Haladás ügyvédjeit nagyon hátrányosan érintette, lévén, hogy – a tárgyalás korábban meghirdetett témája alapján – ők nem erre készültek.

„Meg kell vizsgálnunk, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésünkre. Fordulhatunk az MLSZ elnökségéhez, de felmerült bennünk a nemzetközi fórumok felkeresésének ötlete is” – tette hozzá az ügyvéd.

Még nincs „bűnös” a Halinál
Miután tájékozódtunk a kialakult helyzetről, kíváncsiak lettünk, hogy megtalálták-e már a Haladásnál azt a személyt, aki a kialakult helyzetért felelős.
– „Jelenleg nincs személyi felelősségrevonás, az MLSZ részéről persze még történhet ilyen. A klubon belüli tisztánlátás érdekében belső vizsgálatot fogunk lefolytatni, hiszen meg kell vizsgálnunk, hogy ki a felelős mindezért.
A csapat külső ügye – tehát a 11 levont pont kérdése – azonban elsődleges, így a belső vizsgálat csak a jogi küzdelmek lezárulása után kezdődhet meg”
– felelte kérdésünkre Dr. Horváth Péter.

Balassa nem vette fel a telefont
A tizenegy pont levonása roppant nehéz helyzetbe hozta a Haladást, így természetesen egy, a csapatért drukkoló szimpatizáns sem lehet boldog. A leginkább azonban mégsem őket, hanem annak a csapatnak a tagjait érinti a döntés, akik a pályán izzadva, becsületes küzdelemben szerezték meg a győzelmeket.

Szerettük volna tudni, hogy mit gondolnak a játékosok, és tudnak tovább harcolni a feljutásért. A játékosok nevében Balassa Pétert, a Szombathelyi Haladás csapatkapitányát terveztük megszólaltatni, de nem sikerült elérnünk.

Dr. Czeglédy Csaba alpolgármester levele

Megdöbbenve értesültem róla, és felháborítónak tartom, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség egy ilyen adminisztrációs hiba miatt olyan súlyos büntetéssel sújtja a Szombathelyi Haladást, mint amilyenekkel a legnagyobb botrányokba keveredő együtteseket szokták. A Szombathelyi Haladásnál tisztességes, becsületes munka folyik, ezért nem engedhetjük meg, hogy egy ilyen döntés lehetetlen helyzetbe hozza a csapatot. A többségi tulajdonos, tehát Szombathely város önkormányzata nevében mondom, hogy minden segítséget megadunk a gárdának a további jogi lépések során.

Ha mégsem sikerülne visszaszerezni a pontokat, akkor az igazi válasz az lenne, ha ebből a hátrányból is meg tudná nyerni a csapat a bajnokságot.
Ebben az esetben további segítséget nyújtunk a téli átigazolás során, hogy erősítést jelentő futballisták érkezhessenek a csapathoz, és a focisták megfelelő módon készülhessenek a szezonra.

Szombathely, 2006. november 3.

Dr. Czeglédy Csaba
Szombathely általános alpolgármestere

A Haladás Szurkolói Kör elnökének levele Kisteleki Istvánhoz, az MLSZ elnökéhez

Kisteleki István
elnök úr részére
Magyar Labdarúgó Szövetség
Budapest

Tisztelt Elnök Úr! Az elmúlt percekben kaptam a hírt, hogy a Soroksári fellebbezésünkben mi lett a döntés. Egyszerűen elfogadhatatlannak tartom, hogy a összevonva tárgyaljanak ügyeket anélkül, hogy ezt az érintettekkel nem egyeztetik le.

Összességében nem sok reményt láttam, hogy a Haladás tekintetében pozitívdöntés születik. Ezt az elmúlt hetekben történtek alátámasztják! Sajnos meg kellett tapasztalnom, hogy a bajnokság a zöld asztal mellett dől el és bizonyos embereknek nagy hatalma van a labdarúgásban!! Úgy érzem amíg ez így megy tovább, addig a magyar foci csak mélyebbre fog süllyedni ennél is!

Én bíztam, hogy Ön megpróbál a lehetőségeket mérlegelve ezen súlyos döntést, mint MLSZ elnök felülvizsgálni, ugyanis a Haladás a pályán tiszta eszközökkel érte ezt el! A szóban forgó játékos játéka nem befolyásolta az eredményt!

Számomra a játékvezetők, az ellenőrök munkája is megkérdőjelezhető, ugyanis az igazolásokat a mérkőzések előtt ellenőrizni kell! Az ők felelőssége? Kapnak 1-2 meccs eltiltást! Ez nevetséges és elfogadhatatlan! Ilyen súlyos döntést a világon nem hoznának csak nálunk! Ez aztán Magyarország, ha már a focink és a játékvezetés ilyen mélyre süllyedt, akkor a paragrafusok mögé bújva tegyük tönkre azokat is akik valamit akarnak tenni a jobb és tiszta viszonyok előmozdításáért! Azon Klubok pedig kinevetnek bennünket, mert ennyit ér a tisztesség és a becsület az MLSZ-ben! Bizonyos személyek pedig vígan élnek...

Bíztam Önben, hogy tényleg azon van, amit meghirdetett: REND, FEGYELEM, TISZTESSÉG! A barátaim jelezték, hogy kár hinnem Önben, mert úgy sem lesz eredménye! A Haladás örök vesztes lehet csak az MLSZ-el szemben! Sajnos igazuk lett, mert ez a mai eljárás a Haladás, a szurkolók megalázását tükrözi. Azon urak akik ma az irodában ilyen döntést hoztak álljanak elénk és mondják el, hogy ők mindenben tökéletesen jártak el és a lelkiismeretük tiszta! Jelzem, hogy a sors ezt remélem ezen uraknak kamatosan visszaadja! Ez nem rendcsinálás és a tisztesség jegyében történt ami ma történt, hanem a HALADÁS tönkretétele!

Amennyiben Ön úgy érzi ez így helyes és tisztességes eljárás, akkor el kellene gondolkonia, hogy az a 3 szó, amit Ön meghirdetett mit jelent, ugyanis a mai eljárás nem ezt tükrözi! Remélem erre a levelemre kapok választ, és szeretném, ha végre Ön, mint az MLSZ elnöke közbelépne a számunkra sérelmezett és szerintem jogsértő mai magatartást hasonlóan kivizsgálná és az illetékeseket leváltaná azonnali hatállyal! Ez elfogadhatatlan számomra/számunkra amit ma műveltek velünk!

Kérem szíveskedjék időpontot adni számunkra, hogy a Haladás Szurkolói nevében személyesen találkozzunk Önökkel Budapesten! (javasolt időponr: november 8. szerda 14–15.00 óra)

Üdvözlettel:
Keringer Zsolt
Haladás Szurkolói Kör elnöke
06 30 740-6943

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!