Dunaújváros - Szombathelyi Haladás 1-2
Gólszerző: Potemkin illetve Andorka (2)
Az első félidőben két gólos előnyt szerzett a Szombathelyi Haladás "Dr." Andorka Péter góljai révén. A II. félidőben mezőnyfölényben futballozott a Dunaújváros, de csak a szépíteni tudtak, egyenlíteni még tizenegyesből sem. (0 : 1-nél Sipos Gábor védett egy büntetőt, 1 : 2-nél pedig Hoffmann a kapufát találta el 11-esből.) Paprikás hangulatú meccsen a Haladás 12. embere a mintegy 300 főnyi szurkolótábor volt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!