Illés Béla tulajdonrészt vásárolna a Szombathelyi Haladásból

A Nyugat.hu információi szerint tulajdonrészt vásárolna a Szombathelyi Haladást működtető gazdasági társaságból Illés Béla. Úgy tudjuk, a bajnoki rekorder szándékai komolyak.

Illés Béla a Szombathelyi Haladás, a Kispest és az MTK korábbi labdarúgója a jelek szerint nem akar elszakadni a sportágtól. A legtöbb elsőosztályú bajnoki találkozón pályára lépő, sokszoros válogatott focista jelezte, hogy barátaival szerepet vállalna a szombathelyi fociban. A közelmúltban nevét adta egy szombathelyi fociakadémiához, elnöke a Haladásért Alapítványnak, és elvállalta az alapítvány kuratóriumi elnöki tisztét is, utóbbiról november 30-án dönt a közgyűlés.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!