2500 széket kap a Rohonci úti stadion

Az UEFA előírásai miatt a vendégszektorba is 300 szék kerül. Az öltözőkre, a kispadokra és a beléptetőrendszerre ezúttal nem kell költeni.

A hazai rendezésű Európa Liga meccseknek igen szigorú feltételei vannak. Ugyanis az UEFA szabályok csak annyi nézőt engednek be a stadionokba, ahánynak ülőhelye is van. A Rohonci úti stadionban így jelenleg csupán 3500 néző tekinthetné meg a Haladás nemzetközi meccseit. Épp ezért a klubvezetők most a bővítés mellett döntöttek.

- 2500 széket fogunk még felszerelni - mondta a haladas.hu-nak Tóth Miklós klubmenedzser. A büfé felőli karéjra 1000, az állószektor korzójára pedig 1200 széket szerelnek fel. Ezeket a székeket azonban az NB 1-es találkozókra leszerelik. Mivel a nemzetközi szövetség szabályzatában szerepel, hogy a stadion kapacitásának minimum 5 százalékát a vendégeknek biztosítani kell, így a vendégszektor is kap 300 széket. Tóth Miklós érdeklődésünkre elmondta, hogy mind a kispadok, mind pedig az öltözők megfelelnek a nemzetközi előírásoknak, így azokra ezúttal nem kell költeniük. Sőt beléptetőrendszert sem kell vásárolnia a Haladásnak.

- Az UEFA négy kategóriába sorolja be a stadionokat. Ennek megfelelően kap egy létesítmény 1,2,3 vagy elit besorolást. Az 1-es és 2-es besorolású pályákon nem lehet nemzetközi viadalokat rendezni. A 3-as kategóriájú stadionokba pedig még nem kell beléptetőrendszer, csupán az elitben kötelező ezeket felszerelni. Ott viszont nem lehet kerítés a játék-, és a nézőtér között. Mivel mi a 3-as kategóriába fogunk kerülni, nekünk sem lesz kötelező a már említett biztonsági eszközöket beszereznünk. Egyébként kedden érkezik majd egy UEFA szakember akivel végigjárjuk a stadiont és tanácsokkal fog szolgálni a továbbiakat illetően - tájékoztatott Tóth.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!