Még több infó a Nyugat.hu-n a Haladásról

A Nyugat.hu egyre több információval látja el olvasóit. A www.haladasfc.hu (illetve: www.nyugat.hu/haladas) weboldalon a „Tabellaparádé” menüpontban a csapattal és az NB II Nyugati-csoportjával kapcsolatos legfrissebb statisztikák között böngészhetnek a látogatók.

A „Támogatók” feliratra kattintva kiderül, kik azok a kisebb-nagyobb befektetők, akik segítik a zöld-fehér egyesületet.
Megújult a „Klub” menüpont, ahol már angol és német nyelven is olvashatóak a Szombathelyi Haladás alapadatai.

Szintén megújulás alatt van az „Eredmények” menüpont, ahol a Haladás 1919-es alakulásától kezdve évről-évről megtekinthető, hogy melyik bajnokságban milyen eredménnyel végzett a gárda. Egy-egy főbb eseményről bővebben is beszámolunk – azaz nem egyszerű statisztikáról van szó, hanem igazi történelmi áttekintésről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!