A Mikulás a Rohonci utat sem hagyta ki. Ám a puttonyában nem diót, mogyorót, vagy virgácsot hozott, hanem levelet. A feladó az MLSZ volt. Idén ez nem sok jóval kecsegtetett. Azonban a Mikulás ritkán hoz rossz hírt!
Három napos edzőtábor
A Haladás Futball Kft-t arra kérte a honi szövetség, hogy ugyan engedje már el
Guzmics Richárdot az U-20-as válogatott idei utolsó edzőtáborába. Ennek kapcsán kérdezte
a Nyugat.hu az ifjú védőt:
Más szerep a Haliban más a válogatottban
Artner Tamás idén a bőség zavarával küszködött: Balassa Péter, Subicz Gábor,
Udvari Szabolcs, Guzmics Richárd mind-mind jó felépítésű, és eredetileg belső
védőt játszó futballista. Ám Udvari a szezon legelején egy edzésen megsérült, így
maradt a tavalyi felállás: a cséká Balassa illetve Subicz középen, míg Guzmics
kikerült a bal szélre.
A legutóbbi összetartás alkalmával Róth Antal mindenkivel elbeszélgetett. Elmondtam, hogy legjobban a belső védő pozíciójában érzem magam, bár úgy gondolom, javulnom kell több mindenben! Erősebbnek, jó értelemben: erőszakosabbnak kell lennem, javítanom kell a dinamikámon és az erőfejlesztés által gyorsulni is szeretnék. Az U-20-as válogatottban a Győri ETO-s Kovács Zoltán, és a bodajki (siófoki) Sütő László a két vetélytársam velük kell felvennem a harcot, hogy bemutatkozhassak a címeres mezben. (Az U-19-ben 11-szer játszott Guzmics Richárd a szerk.) Most azonban Kovács nincsen a keretben így, ha csak edzőmeccsen is, de bizonyíthatok a szövetségi edzőnek.
Élen az U-20
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!