Király Gábor kontra Henrik Larsson

Premier League meccsen védett az Angliában légióskodó szombathelyi hálóőr. Király Gábor kevés dolgát jól oldotta meg, a 11-est azonban nem tudta hárítani…

Pedig már hányszor sikerült!
Minden Vas megyei futballszurkoló emlékezik arra, amikor Király Gábor bemutatkozott a magyar válogatottban: Bécsben, Markus Merk német játékvezető (és fogorvos) egy műesés után büntetőt ítélt az osztrákoknak. A labda mögé a több éves Bundesliga-múlttal felvértezett Toni Polster állt. Akkoriban a rutin állt szemben a fiatalsággal, a több tucat válogatottság az újonccal! És az újonc győzött, ugyanis a jobb sarokra lőtt labdát Király káprázatos vetődéssel megfogta!

Idén Angliába kapott meghívást Bozsik Péter válogatottja, és Gerrard kamu esése után ekkor a holland Pieter Vink ítélt tizet. Lampard állt a labda mögé, de Király Gábor ezúttal is hárított! Sajnos ez nem jött össze az Aston Villában bemutatkozó kapusnak: Gary Speed erőből a kapu közepébe rúgta a büntetőt, és így 3 ponttal távozott a Bolton Wanderers Birminghamből.

Jó véleményt mond a mester
Ahogy arról már honlapunk beszámolt: alig 24 órával a Crystal Palace-tól, „emergency loan” keretében történt szerződtetése után már pályára is lépett új csapatának színeiben Király Gábor. A 28-as számot és a szürke mackóalsót viselő kapusnak nem volt sok dolga, ám az Aston Villa honlapja így is „Gabor’s hectic start” (Gábor izgalmas rajtja) címmel jelentet meg cikket a 70-szeres magyar válogatottról. Martin O’Neill, a birminghamiek menedzsere kiemeli: a legfontosabbnak azt tartotta, hogy hozzászokjon Király ahhoz a labdához, amit a Premier League-ben használnak, ugyanis a Championshipben (a másodosztálynak megfelelő bajnokság, ahol már csak a tizennyolcadik – 24 csapat között – a londoni Crystal Palace FC) más játékszerrel fociznak. Az edző úgy érzi, hogy Gábor egy kicsit különc – de hozzáteszi: „ahogy minden kapus”. Ne feledjük, a Herthában sokszor mondták az utánpótlás-válogatott Fiedlert kiszorító Királyra: „verrückt” (bolond). Így folytatja: „végigvédett egy meccset, ez önmagában is önbizalmat adott a kapusnak – ráadásul mindezt hazai környezetben, a Villa Parkban tehette meg”.

Nincsen megállás – jön a következő találkozó
Nem is akármilyen! Ismét otthon játszik a Villa (múlt héten 27.450-en tekintették meg a mérkőzést), a vendég pedig nem más lesz, mint a tabellát vezető Manchester United! O’Neil úgy látja: „a meccs igazi próba lesz. Gábornak is, és a csapatnak is. A legfontosabb az, hogy előre nézzünk: mindenki a következő mérkőzéssel foglalkozik, és nem a múlt heti vereségen bánkódik.”

Az Aston Villa az idei bajnokság – eddigi – „döntetlenkirálya”: a 18 meccséből csak 3-szor kapott ki a gárda (a ManUtd és a Chelsea után a legkevesebbszer), 10-szer játszott ikszet, azaz mindössze ötször győzött. Most nyolcadikok, 25 pontot gyűjtöttek eddig, a gólarányuk 21:18. Szombaton, december 23-án 16:00 órától a Sport 1 televíziót bekapcsolva láthatjuk, hogy ez az „igazi próba” hogyan sikerül, hiszen a Villa – ManUtd mérkőzést a csatorna élőben közvetíti.

Sir Alex Fergusson ekkor még nem küldheti pályára Henrik Larssont, de biztos, hogy a svéd csatár az Aston Villa ellen fog bemutatkozni. 2007. január 7-én FA kupameccsen találkozik ismét a két gyárvárosi együttes. Ekkor még érvényben lesz a kölcsönadási szerződés, azaz a válogatottbeli találkozók után újfent megálljt parancsolhat Larsson lövéseinek a szombathelyi kapus.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!