Angliában nincs megállás

Király Gábor egy hónapos kölcsönjátéka alatt sem pihen: szombaton a Tottenhamnél vendégszerepel az Aston Villával. Királyék meglepetésre, pontszerzésre készülnek.

Fizikális problémák a birminghamieknél?
A múlt héten is, és most is a második félidőben veszítette el a mérkőzést a Villa. A Bolton a 75. percben szerezte meg a három pontot érő gólt; a manchesteriek pedig szűk egy óra elteltével rázták meg magukat, és döntötték el a meccset.
A Villa Parkban a hazaiak előtt adódott az első gólszerzési lehetőség, Hughes fejese a kapufán csattant – jellemző a hazaiak gólínségére, hogy ennél a helyzetnél volt az összes kapuralövésük...

Az 58. percben a mezőny legjobbja, Christiano Ronaldo még a saját térfelén kapott labdát, amellyel egészen a 16-osig menetelhetett, mert a birminghamiek megállítani nem tudták. Első lövése még lepattant a védőkről, ám másodjára óriási gólt ragasztott Király Gábor hálójába.
Már eddig a momentumig is úgy tűnt: a hazaiak csak a 0:0-ával szerezhetnek ezen a meccsen pontot, így a vendégtortára csak hab volt a 64. percben szerzett Scholes-találat (védhetetlenül lőtt a csatár a kapuba: a játékszer a lécről vágódott a gólvonal mögé).
A 85. minutumban a portugál cselgép újfent betalált, így 3:0-ra győzött a Man Utd.

Király nem tehetett a gólokról
Király Gábor átlagos teljesítményt nyújtott: igazi nagy bravúrt nem tudott bemutatni, a gólok nem az ő hibájából születtek.
„Az első gól vitt minket padlóra, és ebből a K.O.-ból nem is tudtunk felállni” – mondta Martin O'Neill, az Aston Villa menedzsere a klub honlapjának. A tréner elmondása szerint a 0:3 ellenére a mérkőzés nagy részében azt kapta vissza a csapatától, amit elvárt.

42.551 néző látogatott ki a Villa Parkba (múlt héten „csak” 27.500-an látták a helyszínen a Bolton elleni vereséget) – ők azonban többet vártak a hazaiaktól. A Sky Sports hatosra értékelte Király produktumát, a hazai drukkerek viszont csapatuk legjobbjának választották a második birminghami Premier League meccsét játszó hálóőrt!

Nincs megállás – itt a következő meccs
Nem sok magyar játékos viselné el azt a fajta meccsterhelést, amit a szigetországban kapnak a futballisták. A szombati találkozó után sincs idő a rágódásra, ugyanis máris itt a következő forduló: Londonba látogat a Villa, a Tottenham vendégei lesznek Királyék.

A White Heart Line-ben első idegenbeli fellépésén bizonyíthat Király Gábor – igazi karácsonyi ajándék lenne, ha a szombathelyi cerberus kapott gól nélkül úszná meg a kirándulást, és valahogy Barosék is bekaparhatnának legalább egy találatot!

2004. márciusa óta nem nyert a ködös Albion fővárosában a Villa (akkor a Charltont győzték le 2:1-re)! A tabellán tizedik Aston Villa FC november 11-én győzött utoljára (Liverpoolban, 1:0-ra az Everton ellen) – így leszakadtak az UEFA-kupás helyért vívott harcban. Az idei szezonban eddig csak egy mérkőzést játszott keddi napon Király Gábor csapata – Liga Kupa meccsen, ahol hosszabbítás után idegenben 3:2-re győzték le a Leicester City-t.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!