A Hali nyerte az óév utolsó rangos teremtornáját

Remekül szerepelt Haladás az I. Santander Kupán: a vasiak a csoportban rosszabb gólarányukkal végeztek a második helyen, ám később már nem ismertek pardont.

A csoportban második lett a Haladás
A második csoport nyitómeccsét a Szombathelyi Haladás és ifjabb Dárdai Pál baráti társasága játszotta. A Pécsi MSC-Lancast néven futballozók között szerepelt Dobány Lajos, idősebb Dárdai Pál, Márton Gábor és több, volt pécsi játékos. A vasiak 3:3-mas félidő után 7:6-ra győzték le a „hazaiakat”.
A mintegy 1000 néző előtt lejátszott találkozón 6:5-ig folyamatosan a hazaiak vezettek, ám a vasiak fordítottak, ésmár nem engedték ki az előnyt a kezükből. A Haladás gólszerzői: Subicz (2), Balassa, Hegyi, Nagy G., Schimmer, Dr. Andorka.

Rögtön az első meccs után jött a második is, ugyanis a rákospalotaiak eltévedtek, és megkésve érkeztek a Lauber Dezső sportcsarnokba. Így fáradtan, az Újpest FC ellen lépett pályára a vasi együttes. Kis idő után már 2:0-ra vezetett a Haladás „Dr.” Andorka találataival, ám még az első félidőben szépített Freud, azaz igencsak soványka maradt az előny. 2:1-nél Rajczy büntetőt hibázott, ám a fáradó vasiak mégsem tudták megtartani minimális előnyüket, és Mundi találatával egyenlítettek a fővárosiak.

A Haladásnak a döntetlen is elég volt már a továbbjutáshoz. A csoport harmadik meccse döntött arról, hogy az első csoport első, vagy második helyezettjével játszik a zöld-fehér együttes.

A csoportok végeredményei
Az Újpest 4:2-re verte a PMSC-Lancastot, így a csoport végeredménye a következő lett:

1. Újpest FC 2 1 1 0 6:4 4
2. Szombathelyi Haladás 2 1 1 0 9:8 4
3. Pécsi MSC-Lancast 2 0 0 2 8:11 0

Az első csoport eredményei:

Barcs – Pécsi MFC-Pécs Pláza 6:2
REAC – Barcs 5:3
REAC – Pécsi MFC-Pécs Pláza 4:5

A csoport végeredménye:

1. Barcs 2 1 0 1 9:7 3
2. REAC 2 1 0 1 9:8 3
3. Pécsi MFC-Pécs Pláza 2 1 0 1 6:11 3

Elődöntők
Gyerekfoci után az ötödik helyért játszott a két csoportharmadik: az ifjú pécsiek 6:4 arányban legyőzték az öregfiúkkal teletűzdelt PMSC-Lancastot. A kevés nézőből így még kevesebb lett, hiszen a hazai publikum már nem láthatott több kedvencet...

Az első elődöntőben a Barcs játszott a Szombathelyi Haladással. Egészen pontosan fordítva, ugyanis a vasiak elsöprő lendülettel vetettek magukat a harcba. Kajék 4:1-es félidő után 9:1-re ütötték ki az NB II. Nyugati-csoportjának élmezőnyéhez tartozó somogyiakat. „Dr.” Andorka Péter öt találattal járult hozzá a fiesztához, de betalált Imre, Nagy Gábor, Subicz és Guzmics is.

A másik elődöntőben a két pesti csapat nem bírt egymással. 5:5-ös eredmény született, majd a büntetőket az újpestiek bírták jobb idegekkel, és ők négyet lőttek be, míg a rákospalotiak csak hármat.
A harmadik helyet a barcsiak szerezték meg, miután 6:1-re lemosták a REAC-ot.

Döntő
Az év utolsó péntekjén másodszor csapott össze az Újpest FC és a Szombathelyi Haladás. Az első félidő most a fővárosiaknak sikerült jobban, 1:0-ás előnnyel fordultak a gárdák. Hat perc alatt azonban nagyot változott az eredmény: Kaj kétszer, majd „Dr.” Andorka egyszer talált a kapuba, így 3:1-re elhúzott a Hali.

A meccsnek ebben a szakaszában mindkét csapat nagyon harcosan, és kifejezetten jól játszott. Subicz nem sokkal kséőbb újabb hatalmas gólt ragasztott (nem az elsőt a torna folyamán), ezúttal szabadrúgásból volt eredményes, így 4:1-re vezetett a Haladás.

Megrázták magukat a lilák és 4:3-ra feljöttek, ám három perccel a meccs vége előtt Rajos ismét kétgólosra duzzasztotta a Hali-előnyt, 5:3! A végén Schimmer is betalált, így 6:3-ra győzött a Szombathelyi Haladás, ami egyben azt is jelentette, hogy megnyerte az első alkalommal kiírt kupát.

Reakciók
9 góllal „Dr.” Andorka Péter lett a torna gólkirálya – mi, szombathelyiek ezt már természetesnek gondoljuk.

Vörös Csaba – a csapat szakmai igazgatója a Nyugat.hu-nak elmondta, hogy ilyen jól még nem látta játszani teremben a csapatot. (Pedig a szurkolók ellen különösen nagy fizikai igénybevételük volt a játékosoknak – a szerző) Nagyon jól, összeszedetten futballozott a gárda a közönség felállva tapsolta meg a vasiakat.
„Az Újpestet tulajdonképpen lefutballozta a Haladás, úgy tűnt, a Hali játssza az első osztályú labdarúgást. Öröm volt nézni, ahogy játszott a gárda” – mondta Vörös Csaba, és rohant a díjátadóra.

Kell-e ennél szebb névnapi ajándék egy edzőnek? „Nem” – nyilatkozta Artner Tamás. Majd így folytatta: „Le a kalappal a fiúk előtt. Erre nem számítottam, egy-két teremedzésünk volt csak, de ma tulajdonképpen lefutballoztunk mindenkit. Gyönyörűre sikerült a 2006-os év zárása”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!