Megfordult a világ! Szárnyra kél a Haladás!

A harmadik negyedév sikeres volt! Erősítések a köbön, győzelmek futószalagon. Lombard-verés Pápán, majd a fiúk golfoznak egy kicsit, és vezetik a tabellát. Összefoglaljuk a Haladást. Harmadik rész.

Július – Az erősítések hava

A Haladás nyer az első edzőmérkőzésen. Igaz, ez amolyan tingli-tangli találkozó. Kaj András aláír. Dobány végig korrektnek és tisztességesnek nevezi a középpályással folytatott tárgyalásokat. Örömtüzek gyúlnak a Rohonci úton, pláne, hogy a klubelnök kerek perec kijelenti: A nagy durranás még hátravan. Többen egy nagy pukira és annak hatásaira gyanakszanak. Kutasi Gábor elhagyja a Haladást. Kaposvölgyére igazol. Eldől! LEGEA-mezben virít a Haladás.

A Haladás a Rádió Szombathely Kupán kikap a Kaposvártól, megveri a szintén elsőosztályú Pécs együttesét. A szurkolók többsége a mutatott játék alapján harakirit tervez, úgy vélik, annyi esélyünk van, mint Észak-Koreában a demokráciára.

Majd elfelejtettem, Dobány Lajosnak nyílt levelet ír a Szurkolói Kör. Irgum-burgum a köbön. Séllei Árpád is túl van az első csalódáson, de azért optimista. Heuréka! Két Sipos egy csárdában. Gabi és Norbi is csatlakozik Artner Tamás együtteséhez. A vezetőség felveti Udvari és Da Silva érkezésének sejtelmes képét. Udvari aláír, Da Silvat lefülelik Győrben. Állítólag épp átszállni készült a vasútállomáson. Valami Radulovic nevű fószer egy estét szórakozik a klubházban, talán fordítási hiba miatt, de nehezen érti meg, hogy Szombathelyen nincs aláíráspénz. Persze, hogy nem igazoljuk le. Miért tennénk.

Az NB II rajtja úgy jár, mint a Sliders szereplői. Csúszik...

Augusztus – A Nyugat Rádió is beszáll a Haladás támogatói közé

A Hali döntetlent játszik egy arab csapattal. Az ellenfél úgy küzdött, mintha az Arab-félsziget teljes olaja lett volna a tét. Szájba is verünk egy-kettőt. Aki ott volt, azt mondja, megérdemelték.

Elkezdődik a bajnokság. Dr. Andorka elintézi az Integrál DAC-ot. Hármat rúg. Alig akarunk hinni a szemünknek, és nemcsak a csatárt csodáljuk. Erről a kezdésről még nagyon mély altatásos állapotunkban sem reménykedhettünk.

A Nyugat Rádió bejelenti, támogatja a Haladást, a keretösszegen kívül az első hat fordulóban minden egyes győztes meccs után, gólonként további ötvenezer forint üti a csapat játékosainak markát. A Nyugat Rádió logója rákerül a csapat mezére. Megszületik a Mi csapatunk! Mi Rádiónk szlogen. A Haladás kis szerencsével, és annál rosszabb játékkal, de nyer Mosonmagyaróváron. Subicz Gábor a találkozó után azt mondja a Hali TV-ben: most minden adott a feljutás kiharcolásához. A Haladás bajnoki mérkőzésen veri a BKV Előre együttesét. Majd kiejti a kupából a Ménfőcsanakot.

Szeptember – A felejthetetlen pápai mérkőzés

A Haladás megveri a Celldömölköt. A csapat szurkolói vágják a centit és várják a napot, amikor Pápán összecsap a kedvenc együttesük a Lombarddal. Hivatalosan is a Séllei Árpád nevével fémjelzett Haladás Marketing Kft. tulajdonába kerül a csapatot működtető gazdasági társaság öt százaléka.

A Haladás megveri a Kaposvölgyét és elérkezik a nagy pillanat, a kedvencek Pápán állíthatják helyre a mundér becsületét. Kiderül, hogy Pápán nemcsak a füvet locsolják. Így a Haladás zárt kapus találkozón kénytelen játszani a rangadót. Mindenki minden követ megmozgat, hogy megváltoztassa a döntést. Sikertelenül. Bíró Péter jó rendező, bár az felháborító, hogy a szereposztásról is ő dönt. A csapatot a zárt kapu ellenére több százan kísérik el a találkozóra.

A Nyugat Rádió a találkozót élőben, megszakítás nélkül közvetíti, sok ezer szombathelyi legnagyobb örömére. A Haladás szurkolói a találkozó előtt hosszasan éltetik Dobány Lajost, aki saját kezével teszi ki a Haladás-zászlót az üresen kongó, vendégszurkolóknak fenntartott szektor kerítésére. Az elnök Czeglédy Csabával a vendégszektorból nézi végig a találkozót. Sokan értik a gesztust. A Haladás pedig érti, hogy mi az egyetlen eredmény, ami elfogadható, és megveri a Lombardot. Hazafele Merseváton tűzijátékkal egybekötött utcabál.

A Haladás kiesik a kupából, Rózsa továbbra is sérült. Illés Béla elbúcsúzik a szombathelyi közönségtől, a Haladás döntetlent játszik a Felcsúttal.

Golfoznak a Haladás-játékosok. Kiderül, Andorkának a lyukérzéke is egészen kiváló. A Nyugat Rádió bejelenti, valamennyi idegenbeli mérkőzést élőben, megszakítás nélkül közvetíti. A Haladás idegenben legyőzi a Soroksárt.

Folytatjuk...

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!