Megkezdődtek a felkészülések – Körkép az NB II Nyugati-csoportjáról

Az elmúlt időszak talán „legfontosabb” hazai foci-híre: elkészült a Lombard- Pápa FC indulója: a szerző nem kisebb zene-fenomén, mint Zámbó Árpád!

A tavaszi szezonra az NB II Nyugati-csoportjában mindegyik csapat megkezdte a felkészülést. Egy-két helyen már meg is erősítették a keretet: Szombathelyen Péter-napokat tartanak, hiszen Tóth már megérkezett, és nemsokára Finta aláírása is megszáradhat a szerződésen. Ám lássuk csak részletesen, ki miként áll…

Felcsút SE
A 26 fős keretből négyen távoztak: Kollár Zsoltot és Kovacsics Károlyt „megfelelő ajánlat esetén kölcsönadnák” (még másfél éves szerződésük van a Fejér megyei klubnál) – meglepő, hogy a rutinos futballistákra nincsen szüksége Komjáti Andrásnak. Az előbbi valószínűleg a Budaörs játékosa lesz (edzőtáborba nem ment a budaörsiekkel, akik Kubán (!) erősödnek a tavaszra), utóbbinak pedig még nincsen új klubja. Két fiatal, Szabó és Bajor Bicskén játszik tovább a megyei egyben. Az első új felcsúti fecske Imrik László lehet: a középpályás az I. fordulóban még az Integrál-DAC játékosaként szenvedte végig a szombathelyi 1 : 4-et – várhatóan pár napon belül aláírják az új szerződését.
Komoly kapcsolat alakult ki a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Felcsút között: a Komjáti-tanítványok február elején a Magyar U21-es és az U19-es válogatottal játszhatnak előkészületi mérkőzést.

Lombard-Pápa FC
Talán a legfontosabb hír, hogy elkészült a Lombard-induló: nem kisebb zenei nagyság, mint Zámbó Árpád volt a megzenésítő! Talán még lehet kapni… De az ilyen tájban szokásos jövés-menés sem maradhat el, ha Bíró Péter csapatáról van szó: Ivan Litera, Alen Fabijancic, Basics, Simics érkeztek próbajátékra. Komoly nevek… Talán még sokan emlékeznek a Szombathelyre hozott, bosnyák Amar Ferhatovicsra (Bíró Pétert idézve: „Ő lesz az NB I legjobb külföldije!” – még Détári a másodosztályban elzavarta), vagy Tomislav Nakicsra, a „pitbull”-ra…
A Újpestről eltanácsolt – egyébként saját nevelésű – Lettrich Dániel Pápán találhat otthonra, a kanadai Peart pedig Kaposváron próbajátékos. A sok külföldivel meggyűlik a Lombard baja: el kell dönteniük, kit szerepeltetnek, hiszen egyszerre csak három EU-n kívüli játszhat a magyar másodosztályban.
Játszottak már edzőmeccset: Zalaegerszegen kikaptak 1 : 0-ra. Komoly matematikai feladvány a pápaiak edzésterve, amely egy hétre, napra lebontva így áll össze: három edzés – mérkőzés – két edzés – egy edzés – három edzés – mérkőzés. Hogy miért a meccsnap előtt edzenek hármat? Ráadásul ebből az egyik hajnali fél hétkor? Persze, persze, a frissesség…

Bodajk FC-Siófok
A legjobban – eddig – talán a Balaton-partiak erősítettek. A kispesti nagytakarításnak Gajda István is áldozatául esett: fél éves kitérő után tér vissza a siófokiak egykori házi gólkirálya. A volt MTK-s, majd Nyíregyházán futballozó Kanta Szabolcs is a kék-sárgákhoz került. Soroksárra távozott Janta Gábor; Ribi István, Telegdi Gergő és Hegyesi László pedig még keresi új csapatát. Első edzőmeccsükön 3 : 1-re kikaptak a Fehérvár FC-től: góljukat Homonyik szerezte.

Integrál-DAC
Egyoldalúan és azonnali hatállyal felbontotta a Győri ETO-val kötött együttműködési megállapodást a szintén győri Integrál-DAC – történt ez még az elmúlt év végén. A gárda a győriek fiókcsapataként funkcionált, ám ebből inkább csak hátránya származott a klubvezetők szerint. Játékosok jöttek-mentek a két győri csapat között, és ennek legtöbbször a másodosztályúak itták meg a levét. Kapust igazolnának: Vojicic személyében már teszteltek is egyet a Győr elleni meccsen. 2 : 1-re kaptak ki a kék-fehérek, góljukat az örökifjú Korsós Attila szerezte. Mint azt tudjuk, a Győr-Moson-Sopron megyei szövetség előjárói is jó kapcsolatban vannak az MLSZ-szel, de ha erről valaki nem tudna, akkor majd február 24-én nézze meg a DAC-Magyar U19-es válogatott összecsapást… Játszanak majd a Fradival, a Tatabányával és a Slovan Bratislava-val is.

Gyirmót SE
Egyelőre nincsen változás a gyirmótiak keretében: az első edzőmérkőzésükön az Integrál-DAC műfüves pályáját vették igénybe, és 0 : 0-t játszottak az FC Sopron ellen. Weitner Ádám - aki a Haladásnál is bejelentkezett – valószínűleg távozik Gyirmótról.

Mosonmagyaróvár
Az MTE 1904 – a Haladáshoz hasonlóan – a Győri ETO FC ellen játszotta az első felkészülési találkozóját. A Győrött rendezett mérkőzés első félidejében még remekül tartotta magát a másodosztályú vendéggárda, így gólnélküli döntetlennel vonulhattak öltözőbe a csapatok. A második játékrészben aztán – a cserékkel alaposan megfiatalított MTE – már nem bírta a rutinosabb győriek rohamait, akik lehetőségeiket jó arányban kihasználva magabiztos, és megérdemelt győzelmet arattak. A végeredmény 3 : 1 lett, Mörtel lőtte az óváriak gólját.

Szombathelyi Haladás
A vasiaknál eddig távozó mezőnyjátékos nincsen: esetleges kölcsönadásról volt már tárgyalás, de konkrétum nem született. Grőber Ádám viszont tavasszal biztosan nem véd a Haladásban: az NB II-ben már bemutatkozott hálóőr visszakerült szülővárosába, és Ajkán folytatja tovább pályafutását. Mint arról beszámoltunk: visszaérkezett a zöld-fehérekhez Tóth Péter, és napokban eldől, hogy Finta Péter is Hali-mezben játszik-e tovább. Koczka Imre gólt szerzett az első edzőmérkőzésen – az Ő sorsa is kérdéses még.
Klement István, a győriek mestere elismerte a 3 : 3-ra végződött találkozó után: „Az első félidőben nem mi irányítottuk a mérkőzést, köszönhető ez annak, hogy a Haladás sokkal frissebb állapotban kezdte meg a játékot. A fáradtság ebben az időszakban természetes, valószínűleg ennek köszönhető, hogy Vincze Ottó megsérült, csak reménykedni tudok, hogy nem súlyosan.” Természetesen az edzőmeccseken a játék a fontos, de ne feledjük: „Dr.” Andorka ismét gólt rúgott, valamint eléggé véleményes tizenegyessel lett 1 : 2 a félidő eredménye. A II. félidőben pedig Gyurácz, Dallos, Borsi Gergő, Kovács Zsolt, Manganelli, Csutak Ádám, Koczka Imre nyújtott az NB I-es Győrrel abszolút egyenrangú játékot. Külön ki kell emelni Rózsa Dánielt, aki hosszú-hosszú idő után ismét 90 percet tölthetett a háló előtt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!