A vasi zöld-fehérek e heti programja megváltozott: rendezvény miatt nem szombaton, hanem vasárnap, február 4-én lesz az NB III-as Andráshida elleni felkészülési mérkőzés. A találkozó 10:00 órakor lesz a zalaegerszegi műfüves pályán. Ez azt is jelenti, hogy nincsen szabadnapja a héten a fiúknak: szombaton edzést fog vezényelni Artner Tamás és Vörös Csaba.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.